49. rész I can't believe

Sziasztok! Meghoztam az új részt! Remélem tetszeni fog :D Most megkaptok minden választ, a kérdéseitekre! :) 
Ha tetszett komizz (ezeket mindig izgatottan várom :D ), és pipálj :3
Ja igen!! Megkaptam életem ELSŐ rossz pipáját :'D Nem tudom, hogy a rossz az milyen rossznak vette, de nagyon köszönöm :) Hisz nem mindenkinek egyforma az ízlése...elfogadom :D


ui.: Ma van a blogversenyem utolsó jelentkezési napja! Holnap eredményhirdetés! Szóval aki még nem jelentkezett az most tegye meg! :) ♥

Kiss&Hug&Love: El ♥





"-De értsd meg! - hátrált Zayn - Egyikőnk se volt józan!
-És engem mit érdekel, hogy józanok voltatok-e vagy nem? Menyasszonyod van! Erre lekapod a barátnőm?
-Haver ne csináld! A pia miatt volt! - védekezett továbbra is Zayn.
Én meg... A tehetetlen senki ijedve kapkodtam a fejem kettejük között. Közben nagyban itattam az egereket.
-Ez nem mentség! - láttam Liamen, hogy nem sokáig bírja. Bármikor eltörhet a mécses.
-Netán féltékeny vagy? - nevetett Zayn. És igen, eltört a mécses. Mintha bomba robbant volna ki. Liam nekiugrott Zaynnek.
-Hagyjátok abba! - kiáltottam, miután Liam a falnak vágta a kristályvázánkat - Nem halljátok? Liam! Zayn! Kérlek titeket! - kérleltem tovább. Attól féltem, hogy nem állnak le a váza (és egy porcelán szobor) törésénél.
-Mit műveltek? Ezzel csak engem bántotok! Hagyjátok abba! Könyörgök - azért elég ciki, hogyha egy lány könyörög. Liam mindig is engedékenyebb volt. Ő abbahagyta.
-Te kétszínű szemét! - vágta utoljára Liam Zayn fejéhez, majd megállt mellettem. Elkaptam a karját és megfogtam kezét. Hideg volt. Nagyon hideg. Óvatosan megsimítottam arcán ami úgy szint olyan hideg volt, mint az Antarktisz - Mit csinálsz? - kapott észhez. Kirántotta a csuklóját - Megcsókoltad, most meg hozzám bújsz? - lépett hátrébb - Tudod mennyi mindent megtettem, hogy jó legyen az a hülye szülinapi partid? Erre mit tudom én milyen szándékkal beveted magad a folyóba. És itt jön a lényeg. Az úszni nem tudó "barátod" beugrik utánad és kiment.
-Nem hagyhattam ott! - vágott közbe Zayn.
-Te kussolsz! Na... A szülinapi ajándékod még meg sem kaptad. Tudod mit, tessék! Legyél ezzel és Zaynnel együtt boldog - egy fekete ékszeres dobozt nyomott a kezembe. Aminek a tetejébe arannyal volt belekarcolva az a mondat amit egyszer minden lány hallani szeretne. "Will you marry me?". Illetve két L betű. Kinyitás nélkül tudtam, hogy mi lapul benne. A szívem belesajdult, a szavam pedig elakadt. Ahogy a dobozban lévő ékszert néztem, azt kívántam bárcsak visszatekerhetnénk az időt. Csak addig a...a...a... megismerkedésünkig! Akkor nem lett volna semmi gondom. Nem ismerném Liamet, Zaynt és a többieket. Ugyanúgy tekintenék rájuk, mint a többi rajongó, akik majd meghalnának, hogy láthassák őket... Én pedig láttam őket... SŐT! Volt egy-két-három...sok kalandom velük.
Nem tudom elmondani, hogy mik kavarogtak bennem. Egyszerűen lehetetlen leírni... Röviden: ROHADTUL ELCSESZTEM!"

-Lizzy - simította meg Elly a karom, ezzel felébresztve és kizökkentve az (/a szörnyű) álmomból - hazaértünk. 
Egy percig tanakodtunk - jól esett a néma csönd. Nem mintha eddig nem lett volna az, de most olyan különös volt - végül nehézkesen megszólaltam.
-Mi van, ha valami komoly bajuk esett? Egyáltalán mikor hív már az a hülye orvos! - teljesen kiakadtam. A barátom (elvileg) félholtan hever gy kórházban a Föld másik felén.
-Lizzy!! Az orvos nem hülye - szólt rám Loi elég komolyan - Azt mondák, hogy, majd hívnak - váltott nyugodtabb hangnemre - Addig is várunk.
-Várunk? Várunk?? - akadtam ki - Már rég Amerikába kellene tartanunk egy rohadt gépen! De ahelyett itt siránkozunk utánuk!
-Nyugodj már le - csitított Elly.
-Te beszélsz? A pasidnak itt kellene vigasztalnia! Ha egyszer már nem lehet a gyereked apja, akkor legalább legyen itt! 
-Szakítottunk... 
-Oh persze - csaptam a homlokomra- Szakítottatok. Vagyis a hülye felelőtlenségetek miatt kidobott. De visszajött bocsánatot kérni, erre kihajítottad. Ugyanolyan hibás vagy ebben az egészben, mint ő. Lefogadom a baba is miatta ment el... Túl sokat aggódsz! 
Elly nyitotta a száját, de meggondolta magát. Befordult az ablak fele és szó nélkül tűrte. Nem mondta ki amit gondolt. Én pedig fordítva. Kimondtam amit nem kellett volna. Francba.
Most, hogy így átgondolom. Elly nem tehet arról, hogy Niall ott hagyta. Niall pedig nem tehet arról, hogy Elly elvesztette a babát. 
-Elly... - suttogtam - Nem úgy gondoltam. Csak...
-Csak - vágott közbe - nem gondoltad végig. Hogy én vagyok túl aggódós? Liz, mintha nem is te lennél. Mióta Liam elment megváltoztál... Nagyon megváltoztál. Ráadásul rávarrattad a kezedre, hogy Stay Strong!! Ezzel mit akartál elérni? Azt, hogy ne látszódjanak a vágások... Liz nagyon szánalmas vagy... Lelkileg a sebek örökké megmaradnak...
Nem hittem a fülemnek. Ez nem igaz. Nem változtam meg! Vagy mégis? Amúgy a csuklómra varrattam egy feliratot. Na és?? Mi olyan rossz ebben? Plusz teli van karkötőkkel... NA azok takarják el a sebeket!
-Loi - kértem a segítségét.
-Bocs húgi, ebből nem tudod kimosni magad! Igaza van Ellynek. Megváltoztál.
-Miről beszéltek? Ugyanaz a régi Lizzy vagyok! - na jó, lehet, hogy a beszédem egy kicsit megváltozott. És a viselkedésem is. Basszus! Tényleg megváltoztam... - Jó lehet, hogy egy kicsit más a viselkedésem. De ti mit tennétek, hogyha az én helyzetemben lennétek? 
-Mi a te helyzeted? - esett nekem Loi. Nem tetszett a hangneme - S.O.S!! Ébredj már fel! Nekem a vőlegényem szenvedett autóbalesetet! A VŐLEGÉNYEM! Szorosabb a kötelékem vele, mint neked Liammel! 
-Ezt szívd vissza! - szóltam rá. Azért álljunk meg egy pillanatra - Tudod jól, hogy miken mentünk keresztül. 
-Igen tudom. És csodálkozom, hogy Liam kibír téged! Elviselhetetlen vagy. 
Eljött az a pillanat amikor már nm tudtam mit visszaszólni, mert egyszerűen igaza volt a nővéremnek. 
Dacosan bambultam ki az ablakon. Amúgy miért nem megyünk be a házba? Nem vagyunk cukorból, hogy elolvadjunk egy kis esőtől. Amúgy is a kocsiban... hideg van!!!!
Hirtelen felfedeztem valamit. Valami szokatlant. Egy árnyék. Fenn az emeleten. A középső ablak. Az az ÉN szobám!!!!!
-Lányok! - rezzentem össze - Úr Isten! 
-Mi van? - kérdezték szinte egyszerre. De nem bírtam megszólalni. Csak mutogattam.
-Na ne! - hajolt át előttem Loi és felnézett az ablakhoz - Valaki van ott. 
-Nézzük meg! - pattant ki a kocsiból Elly.
-Te megőrültél? Azonnal gyere vissza - ugrottam utána.
-Én nem félek! - kinevetett!!!! Engem... KINEVETETT!! Nem fél. 
-Lányok, várjatok! - szaladt utánunk Loi.
-Elly, állj meg! - kaptam el a karját - Lehet, hogy egy gyilkos!
-Egy gyilkosnak, honnan lenne kulcsa a házunkhoz? - megint kinevetett.
-Akkor egy betörő! - tényleg aggódós vagyok.
-Lizzy, hagyd abba! Annyit nevetek, hogy kiköpöm a tüdőm! Amúgy hova tűnt Loi - forgolódott a húgom. Mindkettőnk szeme a nyitott bejárati ajtón állapodott meg. Bement. Ezennel kijelentem: tesóim őrültek!
-Bemegyek, ha te is! - szorítottam meg Elly csuklóját.
-Mehetünk - bólintott.
Amint átléptem a küszöböt, éreztem, hogy nincs minden rendben.
-Figyelj - suttogta Elly - Én kimegyek a kertbe körülnézni, te menj fel az emeletre.
-Hülye vagy? Azt mondtam, hogy csak akkor jövök, be ha végig velem maradsz! - nehogy itt hagyjon!!
-Nem, nem ezt mondtad... Idézlek: "Bemegyek, ha te is!". Nos bent vagyunk. Mars fölfelé! - intett és már ott is hagyott. 
-De...de... én félek - makogtam, inkább csak magamnak. Ne már.
Levegő vétel nélkül, remegő testrészekkel és izzadt tenyérrel mentem fel az így is félelmetes lépcsőn. Miért engem küldtek fel? 
Nesztelenül, mint egy macska, apró léptekkel haladtam. Közben a She's Not Afraid-ot énekeltem. 
-She's not afraid off all the attetion, she's not afraid of runnin' wild... Oh kit álltatok? - támaszkodtam a falnak (őszintén nem értem, hogy miért beszélek magamhoz) - Félek.
Elérkeztem, a fürdőszoba ajtajához. Minden erőmet összeszedve - de tényleg mindet - megfogtam a kilincset. Óvatosan lenyomtam, majd visszaengedtem. Beparáztam. Még egyszer nekiindultam. Megfogtam, lenyomtam és egy hirtelen mozdulattal kinyitottam.

Meglepődtem. Sehol senki. WTF? De akkor, mégis kit láttunk? Vagy csak képzelődtem? Az lehetetlen, hisz Loi és Elly is látta! Ja igen, az én szobámban volt. Ugyanilyen módon (remegő mindennel) nyomtam le a kilincset. Leesett az állam! Rózsák és rózsaszirmok a földön és az ágyon. Mindenhol szíves mécsesek, illetve két pohár pezsgő. 
De ez...ez..mi? Ki? Mi? Hogy? Hogyan? A betörő netán mécseseket gyújtott volna nekem, engesztelésül. Ennyi kérdést...
Lehajoltam az ágyon lévő rózsáért és megszagoltam. Hmm..imádom! A kedvenc virágom!

Lehet, hogy csak képzelődök. De megint? Nem...biztos nem. Azért megdörzsöltem a szemem és úgy fordultam körbe. Semmi nem tűnt el. Tehát ez valóság. Amúgy gyönyörűen nézett ki.A sok rózsa és a gyertyák a félhomályban. Romantikus volt. Várjunk!! Romantikus? A fiúk Amerikában fekszenek egy kórházban, szóval lehetetlen, hogy bármelyik is tette volna ezt...
Nagy csörömpölést hallottam a gardróbom felől. Mintha valami összetört volna. Megint rám jött a frász!
-Ki van ott? - léptem közelebb, de azért az ágy közelében maradtam, hátha kellene egy szaltót dobni hátra fele és úgy elmenekülni. Nem mintha tudnék szaltózni, na de mindegy...
A másik irányból is leesett valami. Jajj Istenem! SZELLEMEK!! Hülye vagyok... Reflexből megfordultam. Nincs ott senki.
-Hahó! Van ott valaki? Ah Lizzy megint képzelődsz! - abban a pillanatban valaki óriási lendülettel, lelökött az ágyra. Az ezt követő eseményt, pedig egy óriási sikítás kísérte. Valaki ott támaszkodott felettem. Erősen összeszorítottam a szemem. Várjunk (megint). Ez a parfüm...csak nem? 

Kinyitottam zárt szemeimet és két gyönyörű barna nyitott szempárral találkozott a tekintetem.

A sokktól le voltam blokkolva. Nem hittem el.
-Hiányoztál - puszilt bele Liam a nyakamba és leszállt rólam. Felültem, a sokkos állapot még mindig bennem volt - Meglepődtél? - mosolygott, majd magához húzott.
A sírás azonnal kitört belőlem, S ezzel együtt a szavak is dőlni kezdtek.
-Azt hittem, hogy...hogy - dadogtam - Atya ég! Itt vagy. ÉS semmi bajod! Soha többet ne csinálj ilyet! Mért tetted vagy mi??? Vagy... Bocs teljesen össze vagyok zavarodva - ilyen volt egy "normális" mondatom abban a pillanatban.
-Nyugi - simította meg Liama hátam - Csak egy kis meglepetést szerettem volna...
-KICSIT?? Le vagyok sokkolva? Van fogalmad róla, hogy ezzel a PICI hazugsággal mennyire, mennyire... A sírba vittél?
-Nem tehettem mást! Túl okos vagy és rájöttél volna. Az a lényeg, hogy itt vagyok, nincs semmi bajom. A többieknek sincs - a többiek szóra azonnal görcsbe rándult a gyomrom. Zayn. Jól van... 
-Nekem is hiányoztál - öleltem meg - El sem hiszed, hogy mennyire.
Visszadöntött az ágyra és egy kicsit "elmélyültünk" egymásba.
Reménykedtem benne, hogy Liam nem veszi észre a sebeimet. De hát ismerjük őt...
-Ez meg mi? -szakított félbe egy csókot. Arca eltorzult és erősen pásztázta végig a csuklómat.
-Semmi... - húztam vissza.
-Mit műveltél - sápadt le... Ennyit a romantikus idillnek...