54. rész Goodbye People

Chaoo ^^
És itt van egy újabb rész :)
Elképesztő gyorsan múlik az idő. Megpróbálom a kövi részt még a héten hozni.
Ha belegondolok... Hamarosan VÉGE :(
Szerintetek mi lesz a blog vége?? :) várom kommentbe az izgalmas/kevésbé izgalmas tippeket ;))
Illetve várom a részhez kapcsolatos kommenteket is! :))
Mit gondoltok? Mi fog történni?
Majd jelentkezek!

Kiss&Hug&Love: El xxoxo

A váróteremre kínos csend telepedett. Idegesen vártam a teszt eredményeit. Igen, kivizsgáltak, alaposan. Mivel kb. századszorra voltam a kórházban, ráadásul furcsa okok miatt kerültem be oda (gondolok itt a rosszul létekre), ezért majdnem fél napos vizsgálaton estem át.
Viszonylag nyugott körülmények voltak. Ahogyan végig tekintettem a termen. Velem szemben a szőke, lila karikás szemű, nővérem, mellette Harry. Szúrós pillantást vetettem a bal oldalamon rázkódó lábra. Illetve magára a személyre se néztem jó szemmel.
-Befejeznéd? - szóltam Liamre.
-Mit? - nézett rám furán.
-A dobogást. - próbáltam egyszerű mondatokkal válaszolni.
-Idegesít? - fordult felém azzal a rohadt pimasz mosollyal.
-Aha - bólintottam.
Lazán hátradölt, majd lenézett a cipőjére.
-Akkor nem. - vonta meg a vállát.
Leesett az állam!
-Idióta - sziszegtem.
-Fáj még a kezed? - mosolygott.
-El van törve. Valószínűleg fáj. - morogtam.
-Most haragszol, mert nem mondtam el?
-Én?! Mire?! - néztem körbe - Soha... - egy kis irónia.
-Ugyan már. Elmondtam volna. Csak kellett egy kis idő.
-Aha. Persze. És szerinted az amikor eltöröd a kulcscsontod, az tökéletes pillanat volt. Igaz??
-Ez most komoly? - nézett a bekötözött kezére - Te ugrottál rá!
-Estem! És ha nem rántasz le magadról akkor most nem lennénk itt!
A következő pillanatban irgalmatlan hangzavar keletkezett. Zengett a folyosó Liamtől és tőlem.
-Hagyjátok már abba! - szólt ránk Loi - Elképesztőek vagytok. 20 éves fejjel nem így kellene viselkednetek. Te befejezed a lábrázást, te pedig nem szólsz hozzá. Pont! Megértettétek? - kiáltotta. Uh. Egy kicsit megsajnáltam. Most nagyon sok terhet visel. Az esküvő, a szervezés, Elly meg én, plusz még ez is.
-Meg - feleltük egyszerre. Azért ez egy kicsit megijesztett.
-Elizabeth White! - szólt ki az orvos az ajtón. Azonnal felpattantam és Loival bementünk az orvosiba. -Foglaljanak helyet. Ön bizonyára Eloise. - fordult Loihoz.
-Igen...
A kezemet gyürögetve hallgattam a beszélgetést. Amikor a végéhez értünk teljesen lesokkolódtunk. Többes szám. Loi is.
-Attól tartok, hogy a húgának cukor problémáji vannak. Khm... - köszörülte meg a torkát. Mintha a halálos ítéletemet vártam volna. - Ami annyit tesz, hogy cukros... - mondta ki Dr. Higgings (a nevét megjegyeztem. Már sokszor láttam, hah és ilyen dolgot közölt? Viccet félretéve...).
Egy ideig csak ültem és bambultam. Alig hittem el. A nővérem rámpillantott. Megmarkolta a kézfejem és megszorította.
-Minden rendben lesz - suttogta. Hányszor hallottam már ezt. Ha valakinek egyszer lesz ideje kérem számolja meg, hogy hányszor hangzott el. - Ugye gyógyítható? - fordult Loi a doktorhoz.
-Természetesen. De nagyon sok küzdelemmel, kitartással és türelemmel jár... - az orvos szavai hallatán, kezdtem felfogni, hogy nagyon komoly dologról van szó. Egy könnycsepp landolt a combomra. Majd még egy...kettő...három... - Nyugodjon meg. Az ön helyzete még egészen Istenes - de vicces -, hisz nem szokott olyan sokszor rosszul lenni. Ez a cukorbetegség kezdet előtti kezdete. Ha most elkezdjük kezelni, akár pár hét múlva rendbe is jöhet! - hiába volt ez a jó hír, nem tudtam megnyugodni.
-Mennyi az a pár hét? - kérdezte Loi.
-Attól függ mennyire kitartó a személy. Valakinél négy hét, valakinél huszonnégy. - király. Kiderül, hogy súlyosan beteg vagyok, erre még meg is rémít?? Ahh.
A könnyeim csak nem akartak elállni.
-Nyugodjon meg! - nyugtattott a doki is. - Nos első és legfontosabb dolog, hogy holnap visszajöjjenek. Azonnal el kell kezdeni a kezeléseket. Másodszor pedig, ne hagyják magára a kisasszonyt. Aludjon vele valaki. Előzzük meg azt amit nem akarunk, hogy bekövetkezzen...
Teljesen magamba roskadtam. Azt hiszem felfogtam: az élet nem játék.
Loi még váltott pár szót Dr. Higgingsel, majd kiléptünk a folyosóra.
Két szempár azonnal rámszegeződött. A barna szempárral azonnal összetalálkozott a tekintetünk. Aggódva nézett rám. Megcsóváltam a fejem és megtöröltem a szemem. Hiába. Eltörött a mécses.
Odasétáltam Liamhez, s a nyakába borultam. Az ép vállába fúrtam a fejem, gyengéden megsimította a hajam, viszonozta az ölelést és nyomott egy puszit a homlokomra.
-Akarsz róla beszélni? - suttogta a fülembe. Megráztam a fejem. Nem.
Éreztem ahogy az ölelése gyengül, és lassan eltol magától. Nem hagytam. Annál szorosabban fogtam. Leengedte fájós karját, a másikat továbbra is a hátamon tartotta.
Rápillantottam Harryre. Loi is ilyen helyzetben volt. Nem csodálkoztam. Amennyi stressz érte az elmúlt hetekben. Uh...
Hazza egy pillantást vetett rám. Zöld szemeit egészen mélyre fúrta az enyéimbe. Majd megszólalt.
-Késő van - nézett az órájára - ideje lenne mennünk.
Este fél tízkor szálltunk be a kocsiba. Őszintén csodálom az orvosokat. Ilyenkor is készenlétbe kell lenniük.
Az út csendben telt. Én csillapítatlanul sírtam. Loi sírdogált. Harry az útra koncentrált. Liam pedig (szerintem) barchóbázott magával, hogy mi lehet a bajom. Ezt abból gondoltam, hogy folyton rázta a lábát, illetve tördelte az ujjait.
Belépve a házunkba, azonnal letámadtak.
-Liz... - kezdte Zayn, de Liam abban a pillanatban elém állt és egy "ne most" pillantással arrébb hessegette. Így csak egy ölelést adott. Úgy ahogyan Perrie, Eleanor, Elly és Louis is. Egy kivétel volt. "Mrs. Végreelértemamitakartam", vagy pontosítva a jövőbeli "Mrs. Payne" Liamet ölelgette. Mert, hogy "szegénynek kulcscsonttörése van!". Szegény. De sajnálom. Én pedig cukor beteg vagyok...
Amolyan megszokásként bementünk a nappaliba. Helyet foglaltunk. Perrie és Eleanor amint megtudták, hogy mi a baj, szó nélkül elmentek vásárolni (?). Ugye meg kellett változtatni az étrendem. Képesek voltak elmenni majdnem éjfélkor egy non stop áruházba! Megáll az eszem!
Egy perc se telt el... Természetesen azonnal rámtört a sírás.
-Neh-neh-nem kell ez a csend! - töröltem meg a szemem. Körbefordultam, hogy mindenkinek lássam a reakcióját - Miattam nem kell csendben leh-leh-lehnnetek! - próbáltam elfolytani a könnyeim. Kevés sikerrel.
-Szerintem most mindannyiunknak a hallgatás a legjobb. - suttogta Zayn.
-Neked minek kellene hallgatnod? - ráncoltam össze a homlokom. - Semmi izgalmas nem történt veled mostanság. Sőt! Undorítóan boldog vagy! - szaladt ki a számon.
-Liz... - suttogta Zayn.
-Nem! Most nem hagyom, hogy félbeszakíts! - ugrottam fel. - Majd' belefulladsz a boldogságba a szerelmeddel. Én pedig itt "haldoklok"!
-Liz! - szólt rám erősebb hangnemben. És a "laza" üléséből átment az "idegesbe".
-Olyan tökéletesek vagytok! Egytől egyig!!! - mutattam Louisra, a nővéremre, Harryre, Liamre, Annere, Ellyre (jó talán őt ki kellett volna hagynom), és Mr. Perfect Malikra. - Miért nem házasodtok már össze?? Miért nem hagytok itt egyedül?? Menjetek éljetek "boldogan"...
-Lizzy, a rohadt életbe! Fogd már be a pofádat! - ugrott fel Zayn. Teljesen ki kellt magából - Mi ez az egész? Nem veszed észre, hogy segíteni próbálunk!? Itt vagyunk mindannyian!
-Khm... - köhintett Louis utalva szöszi haspókunkra aki szerintem belefulladt a bánatba. Azt hiszem majd felhívom.
-Jó, a dagi kivételével midenki itt van! Mi kell még? - Zayn állta a szúrós tekintetemet. Kimondtam ami, már ezer éve nyomta a szívem, és többször is felhoztam már a témát.
-Az, hogy húzzatok el ebből a büdös házból! MINDENKI! Én költöztem ide! Én akartam itt élni, erre mit kaptam? Plusz két testvért, az exem, a másik exem, a harmadik exem, a nővérem vőlegényét, egy zabagépet, és egy nem kívánatos személyt! Elegem van belőletek! Tünés! - mutattam az ajtó felé.
Zayn elkerekedett szemekkel nézett. Hirtelen észhez kapott.
-Tudod mit? - kapta fel a pulcsiját - Isten veletek! - azzal becsapta a bejárati ajtót. Ez van.
-Nagyszerű! - tapsoltam - Még valaki? - fordultam a többiek fele.
-Lizzy! - szólt rám Loi. - Megőrültél?
-Talán - vontam meg a vállam. - És te akkor mikor lefeküdtél a húgod pasijával? - tettem csípőre a kezem.
Loi azonnal Liamre nézett. Liam engem. Szegény Harry pedig belekavarodott.
-Hogy te milyen szemét vagy - rázta meg a fejét Liam. - Loi... - kezdte.
-Loi - szólt Harry is. Louis, Elly és Anne nagyon élvezhették ezt a drámát.
-Harry, akkor még nem voltunk együtt. Ez jóval előtted volt. - legyintett a nővérem. - Liam, megesküdtél...
-Tudom! - kiáltotta. Bevallom én is jót szórakoztam. És most jön csak a java.
-Megjegyzem, Liam... Harry jobb az ágyban, mint te. 
Mintha leszakadt volna az ég. Az életem 180°-os fordulatott vett.
-Hogy mi? - kérdezte Liam és Loi egyszerre.
Harry lesütött szemekkel kezdett a kanapé másik végébe kuporodni.
-Lizzy - suttogta.
-Harry! Kuss! Ez van... Nos ott tartottam, hogy... - tudtam, hogy nem kell befejeznem a mondatom. A bikák elszabadulnak. A nővérem csillapítatlanul üvölt. Végre megkapta. Ő is érzi, hogy milyen dolog ez. Ahh! Tudom, hogy Hazzával nem ebben egyeztünk meg, de nem volt más választásom.
Louis haza indult.. Liam Anne-nek magyarázzott, Elly pedig... Kiosont a teraszra?!
Hogy mi? Követnem kellett. Megállt a kertkapunál és telefonhívást kezdeményezett.
-Szia! - kezdte. - Nekem is hiányzól! Most kész őrültek háza van! - kivel beszél? - Ne, ne... Mondom most nem jó. Teljesen kiakadnának. Jövőhét? Oké. Jó éjt. Szeretlek manó! - no comment. Szeretlek manó?? Basszus, Ellynek pasija van??? Ne már!
Amint lerakta a telefont. Megindultam felé. Mint a horror filmekben. A szellő fújta a hajam, s közben nagyokat léptem.
-Ki volt az? - kérdeztem ingerülten.
-Anyu - vágta rá a lehető legbénább választ.
-Helyesbítek. Neked pasid van?
-Mi? - nevette el magát. - Ugyan... - legyintett. Hazudik. Olyan átlátszó.
-Jobb ha te mondod el, minthogy... - kezdtem, de Elly közelebb lépett.
-Figyelj, ha azt akarod, hogy még valaki maradjon melletted, mert ugyebár, Zaynt, Loit, Liamet és Harryt a cirkuszoddal eriasztottad magadtól. Szerintem Louis is hülyének tart téged, ha pedig, Perrie és Eleanor megallja azt amit mondtál... - sóhajtott. De nem folytatta. Vagyis... - Akkor most szépen békén hagysz... Rendben? - eszelős egy húgom van. Komolyan 17 évesen ilyen sok esze van! Meglep.
Bólintottam egyet, majd Elly után visszamentem a házba.
A SAJÁT húgom ellenem lázad. Megáll az eszem!
A nalpali üres volt. Sehol egy árva lélek. Nagyszerű.

*

Reggel gyorsan felhívtam a szüleimet. A beszélgetésünk rövid volt. Konkrétan anyu lesokkolódott a betegségem hallatán (szerintem el is ájult), így apuval próbáltam megbeszélni a dolgot.
-Azonnal indulunk. Csak valahogyan összeszedem anyádat! - mondta a készülékbe, egy kicsit oldva a fagyott, sokkos hírt. Aha, anyut tényleg megviselte.
Utána egyeztettem az orvossal. Délután 5-re kell mennem. Majd elindultam dolgozni! Mert, ugyebár kaptam munkát. Nem is akárhol!
-Jó reggelt! - köszöntem a liftből kilépve Peternek.
-Jó reggelt! Szia. Nos? Hogy vagyunk? - nem akartam neki szólni a betegségem miatt. Azt majd én elintézem.
-Jól vagyok. Egy kicsit izgulok - suttogtam.
-Oh, nincs rá okod. - legyintett kedvesen és előhúzott a táskájából egy kis kártyát. - Ez a tied!
A kártyán a nevem állt cifra betűkkel: Lizzy White.
-Lizzy? - csodálkoztam rá.
-Azt mondták, hogy ezt használod. - vágta rá. Abban a pillanatban a szemöldököm felugrott egészen a homlokom tetejére.
-Mondták? - kérdeztem.
-Igen - mielőtt még visszakérdezhettem volna Peter témát váltott. - Gyere körbevezetlek! - mosolygott kedvesen.
Elindultunk a hosszú folyosón, majd beértünk egy nagy terembe. A szoba közepén egy óriási asztal volt, körbe székekkel.
-Ez a konferencia terem. Itt döntjük el, hogy mi az ami in vagy not. Azaz mi az ami bekerülhet a magazinba illetve, nem való oda.
Nem tudtam mit szólni. Én leragadtam ott, hogy belépünk a szobába.
A következő terem mégkáprázatosabb volt.
-Ebben a szobában vannak a fényképek. Címlapfotótól kezdve a kicsi képekig. - mutogatott a főnököm.
A lila falakon lévő poszterek, és képek azonnal lekötötték a figyelmemet. Taylor Swift-től, Katy Perry-ig... Mindenki megtalálható! 
A harmadik sor negyedig képjénél azonban hosszabb időt töltöttem.
Peter mellém állt.
-Hm... Hallottam róla. - nevetett. - Terveztek valamit a jövőben? - mutatott a kép közepére egy illetőre. Az illető Liam volt.
-Öhm... - sütöttem le szemeimet. - Liammel már nem alkotunk egy párt. - motyogtam. Nem szívesen beszélek erről a témáról. 
-Oh, sajnálom! - kapott a fejéhez.
-Nem, nem! Semmi gond - legyintettem. - Szeretem ezt a képet! - filóztam tovább és képzeletben megpofoztam magam. Mit csinálok?? - Oké. Menjünk tovább! - adtam meg magam. 
Bekukkantottam a szerkesztőségbe is. Meg még pár szobába. (szöveg szerkesztés, írás, fotó műhely...stb...)
Az ötödik folyosó végére érve jött a java.
-Figyelj - rántott vissza Peter. - Most jön a legnehezebb rész. Megismerkedni a munkatársaiddal. Készen vagy?
-Azt hiszem, igen. - bólintottam. S benyitottunk.
Vagy 26 szempár szegeződött rám. Te jó ég!
-Kedves kollégák. Ő az új munkatársatok, Lizzy White.
-Üdv - intettem elharapva az 'üdv' szót.
-Lizzy kérlek foglalj helyet ott. - mutatott Peter az asztal jobb oldalán lévő székre. Szerényen helyet foglaltam egy barna hajú nő mellett. Szúrós tekintetével lyukat égetett rám. Kínos volt mellette ülni, nagyon feszengtem. Nem szipmi a csaj.
Peter elkezde a heti megbeszélést. Megjegyeztem pár nevet is. Pl.: Hannah, Miranda, Kelly, Adam, Vanessa, Jeremy. Majd beosztott, hogy kivel fogok dolgozni.
-Lizzy, ő lesz az ideiglenes "párod", Olivia McFloyd. Liv kérlek állj fel.
Kíváncsian figyeltem, hogy vajon ki Liv. És itt avatkozott közbe a szerencsém. A mellettem ülő lány felállt, majd felém fordult.
-Liv McFloyd! Örülök, hogy találkoztunk! - vigyorgott "kedvesen" (inkább gúnyosan).
Király... Ennyit a jó munkahelyi viszonynak... Pff...