Epilógus/Könyv

Gyorsan megírtam az epilógust is. Annyi mindent szeretnék elmondani...
Mikor kezdtem ezt a blogot nem számoltam volna 37(!!) rendszeres olvasóval, több mint 23 000 oldalmegjelenítéssel, és rengetegnyi pipával és kommenttel. 
Ez az első blogom, így nagyon féltem. De örülök, hogy vége, és hogy ilyen méltó módra tudtam befejezni. Közben elkezdtem agy új blogot is. Just be FREE néven. Harry a főszereplő, illetve Sophie. Akit érdekel nézzen be. ☺
Szóval nagyon-nagyon szépen köszönök mindent! Rengeteget tanultam és okosodtam! 
Puszika mindenkinek! A blogot nem törlöm ☺ ♥ Bármikor újra lehet olvasni Lizzy és Liam történetét. 

Kiss&Hug&Love: Lizzy 



Törökülésben ülök a nappali közepén, s izgatottan nézegetem a fényképeket, mikor hirtelen felkapom a fejem és a kameráért nyúlok.
-Liam! Gyere gyorsan! - kiáltom. - Lia felállt. 
A férjem a fényképezőgéppel a kezében rohan be a tágas szobába. Majd mindketten hamar forgatni kezdjük 9 hónapos kislányunk első lépéseit. 
-Gondoltad volna ezt? - húz magához és a hajamba puszil. 
-Három évvel ezelőtt még azt se gondoltam volna, hogy mi ketten újra együtt leszünk. Azonban te soha nem adtad fel. 
-Megérte. Most nézz rá - biccent Lia felé. - Tündérkém. 
Mosolyogva figyelem tovább, ahogyan Liam, mint apa játszik a 'Tündérkéjével'. 


Had ismertessem a helyzetet. Miután összeházasodtunk Liammel a dolgok váratlan fordulatot vettek. Ketten új házba költöztünk, és azóta nem veszekedtünk. Loi és Harry egy évvel később házasodtak meg. Elly és Niall a világot járja, mint friss jegyesek. Természetesen Zayn is elvette Perriet, Louis pedig boldogan él Eleanorral. Nekünk meg 9 hónappal ezelőtt megszületett a kicsi Emilia Payne. Örülök, hogy a dolgok így alakultak. Rettentően boldogok vagyunk. A One Direction megállás nélkül turnézik, és sokszor mi is velük vagyunk. 
Adnék egy tanácsot: "Az élet nehéz. Tapasztalatból mondom. Mindig állj fel és menj tovább azon az úton amin elindultál. Egy irányba..."

Hivatalosan is a blog: Befejezett. 

Hogyha könyv lenne: 

Szeretlek titeket! Búcsúzik: Eleanor Elizabet White, aka Lishiza, aka Lizzy :-* ♥

60. rész Forever? Forever.

Ide is elérkeztünk. Az utolsó rész telis-tele fordulatokkal. Vagy is eggyel. 
Remélem tetszeni fog! 
Most még nem szeretnék búcsúzkodni, azt majd az Epilógusban. :')
A lényeg, hogy nagyon-nagyon szépen köszönöm a 37 (!) rendszeres olvasót és a több, mint 23000 oldal megjelenítést. 

Ja és ne feledjük, hogy a történet főszereplője tegnap töltötte a 21-et. Nagyon boldog születésnapot is így utólag Liam James Payne. ♥ xx

Mos pedig: jó olvasást xx.
ui.: a nevemet megváltoztattam mától Lishiza vagyok :) 

Kiss&Hug&Love: Lizzy



Június 1.


Szemeim szikra szerűen pattantak ki, amint feljött a nap. Nem hittem el, hogy most megtörtént vagy csak képzelődök. Liam mellettem szuszogott. És tényleg megtörtént.
Azonnal felugrottam és a fejemet fogva néztem körbe.
-Mit csinálsz? - húzott vissza Liam. Mellkasára döntöttem a fejem. Próbáltam nyugtatni magam. Nem jó, hogyha az ember korán reggel egy kis szívrohammal kel. Belepuszilt a hajamba, majd megsimította az arcom. - Hiányoztál. - suttogta. Teljesen kirázott a hideg. A gyomrom görcsbe rándult, szívem meg összefacsaródott. Ő tudja, hogy ma itt hagyom?
-Liam... Ne! - ültem fel. - Hagyjuk. Ma elrepülök. Te is tudod.
-Mondhattad volna ezt tegnap is. De nem. Te "akartad". - beharaptam alsó ajkam. Igaza van. Én akartam. És tisztában is voltam mindennel. - Minek mész? Élhetnénk boldogan.
-Boldogan? - kérdeztem vissza. - Mondd, hol volt az elmúlt egy évünkben egy boldog pillanat?
-Ne mondj ilyet! - szólt rám. - Igenis boldogok voltunk!
-Aj, hagyjuk... - intettem le. Mérgemben felálltam, s összedobozoltam még pár ruhát.
-És most tényleg elmész?
Kiegyenesedtem, majd válaszoltam.
-Miért baj az? Hisz te is turnézni fogsz a srácokkal! Ugyan úgy elválnánk. Így könnyebb lesz. - akaratoskodtam.
-Könnyebb a múlt éj után? - emelte fel a hangját. - Ha neked ezután könnyebb lesz...
-Liam! Fejezd be! - kiáltottam.
-Ez volt neki kis dolog? - pufogott. Mi van? Kinek? Kérdő fejjel Liamre meredtem. Hirtelen kapcsolt.
-Miről beszélsz? - suttogtam. Enyhén sokkot kaptam.
-Peteről! - felelte. Nagyot sóhajtott, s felém fordult - Lizzy, én hívtam fel Petert, hogy adjon neked munkát. Miattam dolgozol ott ahol most. Miattam repülsz ma ki LA-be. Miattam van minden. - elkerekedett szemekkel vizslattam Liam tekintetét. Oh, tehát ez volt a nagy titok. Az enyhe sokkomból, durva sokk lett, a sírással küszködtem.
-Micsoda? - képedtem el. - Most csak hülyéskedsz... - reménykedtem benne, de Liam megrázta a fejét. - Liam. - tátogtam a nevét.
-Sajnálom. - vont vállat. - Nem akartam elmondani.
-Hogy mennél melegebb éghajlatra! - vágtam a fejéhez. Hirtelen szaladt ki a számon. Liam felvont szemöldökkel meredt rám. - Végig miattad volt? Tehát nem is a saját erőmből jutottam el idáig? - aprót biccentett. - Rohadj meg! - kiáltottam. A telefonomat megfogva rácsaptam az ajtót.
Teljesen kiakadtam, vagy inkább kikészültem. Végig azt hittem, magamtól vagyok ilyen jó. Hogy magamtól jutok ki LA-ba. És csak a véletlen folytán alakult így. Csodás.
A konyhába érve kezdtem érezni a nagy nyomás. 10 másodpercenként pillantottam rá a mobilomra. Őszintén mondom nem tudom mit vártam. Peter hívását, hogy mégse helyeznek át? Vagy esetleg azt, hogy az esküvőt lefújják?
Egyik se jött be. A szüleim hívtak. Megérkezek.
-Niall! - nyavalyogtam.
-Lizzy, szeretlek de a te szüleid! Nem mehetek ki eléjük... - válaszolta.
-Elly a barátnőd.
-Az egy dolog, na hess! - csapta össze a tenyerét. Kivonszoltam magam a szüleim elé. Egy erőltetett vigyorral fogadtam őket .
-Kislányom! - ölelt át anya.
-20 vagyok... - jegyeztem meg a "kislány" szó miatt. Majd megöleltem aput is. Betessékeltem őket a házba.
-Anya, apa! - bukkant fel Loi, s ő is megismételte azt amit ez előbb én. Míg ők üdvözölték egymást én visszarohantam a konyhába ahol Niall társaságában még egy bögre kávé, s pár szelet pirítós várt.
-Köszi - suttogtam Niallnek.
-Nyúzottnak tűnsz. - szólalt meg.
-Louis, ha leejted esküszöm kinn alszol a kanapén! - vágtatott át a konyhán Eleanor, a nyomában Louis-val. Pár óriás dobozt cipelt. - Díszek. - segített ki Eleanor. Az arcomból kiindulva biztos rájött, hogy kíváncsi vagyok. Biccentettem egyet, majd El Louis-val együtt tovább ment.
-Nincs kedved elmondani? - folytatta Niall, mire Perrie és Zayn érkezett meg.
-Hova rakjuk az evőeszközöket és a tányérokat?
-Kérdezd Harryt. - vont vállat Niall. Majd újból felém fordult - Na szóval?
Sokan voltunk. Sikítva elmenekültem volna. A nyomás, a zaj, az izgalom, maga a levegőben lévő pezsgés. Olyan volt mintha egy kötélen egyensúlyoznék. De a kötél se bírja örökké, egyszer elszakad.
Niall még mindig érdeklődve fordult hozzám. Mire kiböktem.
-Lefeküdtünk... És most megszakad a szívem. Baromira rossz érzés, hogy tulajdonképpen 20 órán belül elhagyom az országot. Itt hagyok mindent. Érted ezt Niall? - lassacskán kiakadtam.
-16 évesen jöttem el otthonról. Azóta meg sem álltam. Nekem mondod? - teljesen igaza volt. - Lizzy, maradj. Miért olyan fontos ez neked? Szerzek neked munkát! Bárki felvenne akinek ajánlanálak. Szerinted Liam, hogy csinálta? - hirtelen felszaladt a szemöldököm.
Hirtelen Niall felé kaptam a fejemet. Ezt meg honnan tudja? Honnan tudja, hogy Liam ajánlott, hiszen...
-Niall... Honnan tudtad, hogy Liam ajánlott? - böktem ki. Ledöbbentem. A szőke behúzott nyakkal elfordult, s felállt. A hűtőhöz ment, kivett egy dobozos Fanta-t, majd mohón vedelni kezdte. - Niall James Horan. Te tudtad? - kiáltottam. Lehunyta szemeit, s aprót biccentett. Ó, hogy...
-Itt mindenki összeszövetkezik ellenem? Ki tudja még? - könyörgő tekintettel, néztem rá. Tudni akartam. Niall nem felel. - Niall!! - ordítottam. Vészesen közeledtem felé szinte már ráléptem.
-Zayn, Louis, Harry, én és Liam. Csak ötünk. - nyögte. A vér megfagyott bennem.
-Zayn is? - kérdeztem vissza. Biccentett. - Nem hiszem el. - morogtam. - Végig hazudtatok! Végig! Zayn, Louis, Harry! - kiabáltam remélve, hogy mindegyik a konyhába jön. A tervem sikerült.
-Mi az? -harapott bele egy almába a göndör.
-Hogy mi az?? Semmi. - mosolyogtam - Csak azt kívánom rohadjatok meg. Rohadjon meg az egész banda, úgy ahogyan van - csaptam az asztalra és felsuhantam a szobámba.
A sírógörcs társaságában csomagoltam be az utolsó cuccaimat is. Fájt, nagyon fájt. A véres kés mellé csatlakozott egy golyó is. Egy pisztoly golyó. Rohadtul fájt. Minek kellett nekem idejönnöm? Minek utaztam Londonba? Ez túl sok.
-Lizzy - nyitott be Loi, mire automatikusan letöröltem a könnyeim. Megsimította a hátam, majd törökülésbe vágva magát mellém ült. - Sajnálom.
-Te is tudtad? - meredtem rá. Megrázta a fejét, ami egy kicsi megnyugvást adott. Láttam, hogy valami aggasztja. A nővérem, megérzem hogyha valami nyomasztja. - Gond van?
-Nincs. Vagyis... Nem tudom. - megdörzsölte arcát, ami hirtelen kivörösödött. - Nem tudom, hogy készen állok-e? Kevesebb, mint 5 órán belül megházasodok. Liz... - suttogta a nevem. - Nem tudom, mit csináljak.
"Mi van?" stílusban néztem rá. Nem akar feleségül menni Harryhez.
-Nem akarsz megházasodni? - kérdeztem.
-De, csak... Nem most. - rázta meg a fejét. - 22 vagyok. Harry 20... Nem akarom már most lekötni. Házasság, aztán gyerek vállalás, majd család. Nem ezt nem most. Képtelen vagyok rá... - a nővérem hihetetlenül gyorsan hadart. Nem tudtam követni, így megfogtam a vállát és egy kicsit megráztam.
-Loi! Nyugi. Most csak túlpörögsz egy kicsit. - végig gondoltam egy kicsit amit mondani akartam. Most nem a saját szemszögemet kellett mondanom. Loiról van szó nem rólam. - Harry szeret téged, és ezek után is szeretni fog. Történjék bármi is. A mai délután nyugodtan le fog zajlani, ne aggódj. - kimondva ezeket a szavakat szembesültem azzal, hogy mégis csak az én szemszögemről beszéltem. Francba. - Na - csaptam össze a tenyereim. - Eredj készülődni. Ez a te nagy napod! - mosolyogtam biztatóan.
-Köszönöm - ölelt meg szorosan. - Azért kár, hogy elmész. Valaki nagyon szomorú lesz. - suttogta a fülembe. Gyorsan reagáltam.
-Elly túléli. - nevettem jól tudva, hogy nem Ellyre gondolt.
-Idióta - rázta meg a fejét, majd mindketten elnevettük magunkat. Végül elhagyta a szobám.
Egyszerre voltam boldog és szomorú is. Eszembe jutott az álmom. Választanom kellett. A boldogság vagy a szomorúság. Loi, Elly, a szüleim és még ez az  idióta is hiányzott volna. Illetve a másik út, a csillogás, a rivaldafény... De mind ezt egyedül? Kinyitottam az előttem lévő dobozt, hogy belerakhassam az utolsó cuccaimat. Rögtön elállt a lélegzetem mikor megpillantottam a legtetején lévő Batman-es felsőt. Liamtől csórtam el. Mire észhez kaptam már végig is gurult az arcomon egy könnycsepp. Nem, ebből nem. Abban a pillanatban eldöntöttem valamit. A telefonomért nyúltam és vadul tárcsázni kezdtem.
-Lizzy örülök, hogy hívsz! Képzeld...
-Peter - szakítottam félbe. Még egyszer átgondoltam, s egy nagy levegő kíséretében elmondtam amit neki szántam. - Köszönöm a lehetőséget, de nem élek vele. Nem szeretnék csak kamuból Los Angeles-be utazni. Tudok róla, tudom, hogy Liam hívott fel, és köszönöm, de ebből nem kérek. Saját erőmből szeretnék feljutni egy híres céhez, nm pedig holmi befolyással. Szóval összegezve, nem vállalom a Los Angeles-i munkát. Itt maradok Londonba. - a végén kifújom minden levegőmet, várva a választ végig fut a fejemen, hogy mit tettem.
-Hm... - morgott bele a vonal másik részén lévő férfi. - Megértelek. Köszönöm a munkásságodat. Hát akkor szervusz. - azzal lecsapta a mobilt. Meredten bámultam magam elé. Most ez tényleg csak úgy levágta a készüléket? Ezt a pofátlanságot.
Olyan szabadnak éreztem magam, nagy kő esett le a szívemről. Már csak azt nem tudtam, hogy most akkor kicsomagoljam-e a dobozokat, vagy ne? Vagy egyáltalán mi legyen? Szóljak valakinek? Hirtelen Eleanor nyitott be.
-Csajszi, gyere készülődni! - mondta nagy mosollyal. - Mi ez a bágyadt tekintet?
-Semmi. - egy kisebb mosolyt erőltettem az arcomra. Úgy döntöttem nem mondom el senkinek. - Megyek. - pattantam fel.

***

-Ideadnád a fésűt? - kérdezte Perrie.
-Nincsenek meg a hajtűk! - szaladgált Elly.
-Ennek így kell állnia?
A szobában egyre, s egyre nagyobb káosz uralkodott. Úgy éreztem megfulladok, hogyha nem megyek ki. Perrie kezébe nyomtam a fésűt, előkerestem a hajtűket és megnyugtattam Nessa-t, hogy igen annak a fránya ruhának úgy kell állnia. Majd kiszabadultam a nyüzsgésből.
A konyhába vettem az irányt, ahol levedeltem 2 liter vizet. Orrnyergemet masszírozva léptem ki a teraszra. A nyár meleg levegője csapta meg arcom. Egy évvel ezelőtt döntöttem úgy, hogy magam mögött hagyok mindent és ideköltözök. Azóta kész káosz az életem minden perce. Nem tudtam mit tegyek. Most hogy nincs LA mi lesz? Arról hallani sem akartam, hogy Liamel élek tovább egy fedél alatt.
Miközben elmélkedtem "Voldemort" lépett mellém.
-Hihetetlen, nemde? - kérdezte. Ágyékon rúgjam, vagy megüssem? Helyette hallgattam tovább. A következő pillanatban olyan szót bökött ki amire nem számítottam. - Bocsánat. - felé kaptam fejem. Bocsánatot kért? Sokadszorra... És mire megyek vele? Szemembe nézett, hetek óta talán először éreztem, hogy az őszinteség szól belőle. - Mindent sajnálok. Bárcsak maradnál... - torkomban nagy gombóc keletkezett. Maradok, de nem vele. Szívem azt súgta "maradj néma", de mint indig most eszemnek engedtem.
-Azután amit tettél? Hazudtál. Nem is kicsit. - böktem ki.
-Nem hazudtam, egyszerűen csak nem mondtam el valamit. - eszes. De ez konkrétan ugyanaz.
-Liam - sóhajtottam - Köztünk soha többet, az ég világon nem lesz semmi. Ma lemegy ez az esküvő, aztán...
-Mész Los Angelesbe. - hitetlenül elnevette magát, nem hagyta, hogy befejezzem a mondatot. Jobb is így. - Csak magamnak okoztam a bajt ezzel az egész dologgal. - az ég felé emelte a fejét. Sírni fog, jaj csak azt ne.
-Ha most sírni fogsz esküszöm belelöklek a medencébe. - fenyegettem meg, mire újra elnevette magát. Megragadta kezem, s rákulcsolta az övét. Hüvelykujjával megsimította, majd elengedte.
-Sírtam én már eleget miattad, és van egy olyan érzésem, hogy ez fordítva is igaz. - barna szemei csillogtak. Mosolya pedig továbbra is ellenállhatatlan volt.
-Jól érzed. - bólintottam. - Egy szemét vagy. - suttogtam. A világ egy 180 fokos fordulatot vett.
-Ezt most miért kaptam? - hőkölt hátra. Felvont szemöldökkel pásztázta arcom.
-Mert tényleg az vagy. Gondolkozz. - megkopogtattam fejem, nem esett le neki?
-Csodás. - forgatta szemeit. - Te meg hisztis vagy! - vágott vissza gyerekes módra.
-Most komolyan ezt csináljuk? Ahh - lelegyintettem és nemes egyszerűséggel otthagytam. 
-Szeretlek! - kiáltotta utánam. Megtorpantam. Visszapillantottam rá. 
-Soha nem adod fel? - ráztam meg nevetve a fejem. 
-Soha. - mosolyodott el. 
Visszamentem készülődni.

***

-Azt hiszem, elkészültünk. - sóhajtotta Bella.
-Csodás. -bólogatott Eleanor.
-Lányok! - lépett be lihegve Elly. - Megjött a limuzin.
Nagyokat lépve, hogy rá ne lépjek szoknyámra, kiballagtam. Egy utolsót pillantottam a házra. Úgy éreztem valami meg fog változni. Valami nagyot fog fordulni.
-Menj már! - tuszkolt beljebb szeretett húgom. Végleg beültünk és az esküvő helyszínére mentünk.
A lélegzetem szó szerint elállt. Egy kastélyban esküdnek meg. Gyönyörű fények voltak és a dekorációról nem is beszélve, elképesztő.
-Aki megteheti - nevetett Perrie, jól tudván, hogy ő is jegyes.
-Na majd a tieden! - viccelődött Eleanor.
-Nehogy már itt legyen! - ámult el Elly. - Merre van Niall? - röhögött.
Örültem, hogy ők jól érzik magukat, én azonban még mindig nem voltam jól.
Tényleg csodás volt minden. A kastély kert, maga a belső rész, és a külső is. Szökőkutak, sövények, sóderes részek. A kilátás pedig... Huh... De... Olyan feleslegesnek éreztem magam.
A vendégek egyre többen lettek. Jöttek és jöttek. Kezdtem elveszíteni magam. Voltak ismerős arcok - Anne lépett be egy kifejezetten helyes pasival az oldalán. Gratulálok neki. Majd később a szüleim és Harry szülei is megérkeztek. Illetve a többi "ős" is. - de a nagy káosz szinte elemésztett.

Harry mosolygós arca tűnt ki a tömegből. Nevelő apjával beszélgetett, majd észrevette kétségbeesett arcom és elindult felém.
-Gond van? - suttogta, hogy mások ne hallják.
-Nem, csak nagy a tömeg. - feleltem. Bólintott és visszament fogadni a vendégeket.
2 óra telt el úgy, hogy konkrétan elvesztem a tömegben és alig találtam oda az öltöző szobába. A ceremónia perceken belül kezdődött. Mint a mesében, Harry ott várta az oltárnál Loit, az orgona elkezdődött míg mindenki felállt. A koszorúslányokkal szembe a fiúk álltak. Niall, Louis, Zayn, Liam és Harry pár haverja. Már pár perce ment, azonban a nővérem sehol. Eszembe jutott a szobámban folytatott beszélgetésünk. Nem fog kijönni, be kell érte menni. Elly kezébe nyomtam a virágcsokrom és egy kicsit felráncolva a ruhám  - hogy ne essek el benne - elindultam befelé.
-Lizzy! - kiáltott utánam Liam.
-Hagyd. - intette le Zayn. Ha valaki igazán ismer az ő.
-Loi! - toporzékoltam a szoba ajtaja előtt, mikor megbizonyosodtam, hogy be van zárva. - Engedj be!
-Hagyj! - hangjából kihallatszódott, hogy sírt. Betörjek? Vagy hagyjam... A nővérem.
-Nem hagylak! Annyit törődtél velem. Mikor padlón voltam és senki nem segített, te mindig ott voltál! Loi... - hangom meggyötört volt, és kezdtem annál a pontnál lenni, hogy én is elsírom magam. Mikor már majdnem feladtam a zár kattant egyet, és Loi ölelésébe zuhantam. Sminkje és haja tökéletes volt. Mégis könnyek csorogtak arcáról. Erősen megöleltem, nem engedtem szorításából. Ruhája gyönyörű volt. Ahogyan rásimult, elképesztő.
-Nem vagyok képes rá. - nyögte artikulátlanul. - Szeretem Harryt, de nem. Nem tudom...
Eljött az a pillanat, mikor nekem kellett a "nővérnek" lenni.
-Eloise White! - toltam el egy kicsit magamtól. - Ez a te napod! Senki és semmi nem ronthatja el, ki ke... - már majdnem kimondtam, mikor eszembe jutott, hogy ez nem az én helyzetem és most a szívnek több szava van, mint az észnek. - Loi, ahogyan érzed. - mondtam lágyabban. - Nem erőltetjük, ha nem akkor nem... A szív nem mindig enged, ezért is van az, hogy többen az észnek hisznek. - az utolsó mondatot, konkrétan magamról mondtam. Az én szívemből jött. És most nem az ész diadalmaskodott.
-Lizzy... - suttogta és megtörölte az arcát. - Köszönöm! - borult újra a nyakamba. Majd eltolt magától és kitárta az ajtót, mint egy hercegnő kilépett rajta. Egyenesen Harry felé közeledett én meg a nyomában loholtam. Visszaálltam a koszorúslányok közé, és figyeltem. Liammel összetalálkozott a tekintetünk. Óvatos mosolyra húzta száját, mire akaratlanul én is elmosolyodtam.
Mindenki várta a pillanatot, azt a bizonyos 'igen'-t.
-Harry Styles akarod-e hites feleségedül Eloise White-ot?
-Igen.
-Eloise White, akarod-e hites férjedül Harry Styles-t? - Loi tétovázott. Rám pillantott én meg biztatóan biccentettem egyet. Ám amikor a szája az 'igen' helyett a nem szót mondta ki, én is meglepődtem. Tudtam, hogy mit érez, hisz elmondta, de azt gondoltam, hogy...
A  vendégek egyként hőköltek fel. Mindenki forgolódni és beszélgetni kezdett.
-Harry nagyon sajnálom, de még fiatalok vagyunk! Én erre még nem állok készen! Nem akarlak 20 évesen lekötni. Menjünk élvezzük még egy kicsit az életet. - hadarta Loi, mire Harry elhallgattatta egy csókkal.
-Ugyanezt gondolom. Esküvő lefújva! - kiáltotta el magát.
Meglepettség, hitetlenkedés, pufogás. Leginkább ezek jellemzik az akkori helyzetet.
-Na nem! - lépett ki Liam a sorból. - Ha nem haragszik a kedves násznép,kihasználnám a pillanatot. - furcsállva néztem, ahogyan közeledik felém. Nagyobb, s nagyobb léptekkel, majd megfogja kezem. Szívem 200/perc-re gyorsult. - Elizabeth White, ezerszer és ezerszer elmondtam már. Szeretlek! - majd amint ez a bűvös szó elhagyta a száját a zakójába nyúlt, ahonnan kivett egy ékszeres dobozt,. Végül továbbra is fogva az egyik kezem féltérdre ereszkedett. A násznép úgy szint egyként sóhajtott fel. Akkor már tudtam mit akar. - Nem akarom, hogy Los Angeles-be menj. És mondták páran, hülye lenék, hogyha hagynálak elmenni. Elizabeth White, hozzám jössz feleségül?
Elkerekedett szemekkel álltam ott. Mindenki várta a választ. Nekem összeállt a kép. A sok látomás, hogy Liam valakit feleségül fog venni. Nem Anne volt, hanem én. A két út, már ott eldőlt, hogy melyikbe megyek be, mikor lemondtam Los Angeles-t. Egy irányt választottam.
Nagyot nyeltem és körbe pillantottam, majd az előttem lévő Liam szemébe néztem.
-Liam Payne, olyan vagy, mint egy rossz útvesztő. Minél jobban próbálok belőled kihabarodni, annál jobban beléd keveredel. - nagy levegőt vettem, és kimondtam. - Igen.
Az a perc, mikor mindenki ujjongani kezd. Felülmúlhatatlan volt. Eleanor szerintem "fangirlinget"kapott, úgy ahogyan volt. Elly és Perrie nem hittek a szemüknek. Loi Harry ölelésében csak tapsol és mosolygott. Louis Niall-el nevettek, már csak ők vannak hátra. Zaynre néztem, aki mindig is a legtöbbet jelentett nekem. Elismerően bólintott. 
-És most? - nevettem el magam. Liam felállt, s magához húzott. 
-Szülinapod óta tartogatom ezt a dobozt, benne a gyűrűvel. De akkor, január 12-én minden bezavart, így nem tudtam odaadni. És most szépen megesküszünk! A Los Angeles-i út pedig... TE döntesz. - végig simította arcomat, majd ráérősen megcsókolt. 
-Már rég lefújtam! Amúgy... Nincs ruhám - nevettem bele a csókunkba. 
-Mi? - tolt el egy picit.
-Nem megyek LA-be. És nincs menyasszonyi ruhám. - megragadtam Liam kezét és megszorítottam. 
-Azt kétlem! Már mint a ruhát... - szólt közbe Loi. - Csak gyere...
-Elnézést, egy kis türelmet kérnénk. - intett Harry a násznépnek. Engem meg elrángattak, ott hagytam Liamet ledöbbenve. 
Az öltöző szobába lépve, megláttam Loi kezében azt a ruhát, amit anno véletlen felpróbáltam az esküvői szalonban. 
-De Loi!
-Kuss! - intett le. - Van 3 perced, hogy felvedd! 
-Megáll az eszem! - fogtam a fejem. Könnyeimmel küszködve pedig belebújtam. - Van egy érzésem, hogy te ezt kitervelted. - suttogtam, miközben a nővérem a nyakamba akasztotta a nyakláncot.
-A ruhát igen, azt, hogy te mész férjhez... Nos azt nem. Kész vagy! - lépett hátrébb. Elképesztő. - Gyönyörű lettél! Na de most irány kifelé! - Loi kiviharzott én meg belenézve a tükörben még megigazítottam a ruhát. 
Ez vagyok én Elizabeth White. Nem gondoltam volna, hogy egyszer pont Ővele kötöm majd össze az életem. De az élet tele van meglepetésekkel és fordulatokkal. 
Belekaroltam apámba, aki közben mindent lerendezett Liammel. Egy biztató mosolyt intett felém, végül az orgona megint felcsendült. 
Olyan gyors volt minden, egyik pillanatban veszekedtünk majd  másikban az oltárhoz megyek.
Szinte visszhangzik a fejemen a két mondat.
-Liam Payne akarod-e hites feleségedül Elizabeth White-ot? 
-Igen. - nem tudtam mit érezzek. 
-Elizabeth White akarod-e hites férjedül Liam Payne-t? -vártam. Biztos akarom? Biztos. 
-Igen. - feleltem. És megcsókoltam azt az embert akit a világon mindennél jobban szeretek. 
Lehet valaki, más utat választott volna. De ez az én életem, itt csakis egy irányba mehetek. Mindig is szerettem. És szeretni fogom ezt az embert, akármennyit is veszekszünk. Egymásnak vagyunk teremtve

***

-Hé! Egy kis figyelmet kérnék! - szólalt fel Liam a vacsora után. - Köszönöm. Nos, Lizzy... Már annyiszor elmondtam, de tudnod kell, hogy tényleg hülye lettem volna, hogyha hagylak elmenni. Mióta ismerlek igenis beléd vagyok habarodva. Te vagy az igazi, és nem számít az a sok veszekedés, akkor is. Szeretlek! - csak figyeltem és figyeltem, ahogyan Liam a kis beszédét mondtam. Végül elsírtam magam. - És az se számít, hogy hisztis vagy. - nevetett.
-És az se számít, hogy egykor bunkó vagy és pimasz. - vágtam vissza. 
-Nos Mrs. Payne? - nyújtotta a kezét. - Szabad egy táncra? 
-Persze! - ragadtam meg. Mi másra, mint a Little Things-re lassúztunk. - Szeretlek. - fúrtam a fejem vállába. Abba a pillanatban felkapott és menyasszony pózban bevitt a kastélyba, egyenesen az ifjú párnak előkészített szobába. - Mit művelsz? - kérdeztem. 
-Azt amit mindig is. Csodállak és imádlak. - suttogta, ajkaink ismét egymásnak értek. 
-Akkor ez most örökké fog tartani? - lihegtem két csók között. 
-Örökké és még azon is túl. - felelete. 

Emlékeztek a történet eleji mondatomra? 
"Az a lány én vagyok! Elizabeth White, a kicsi Lizzy. Egyszer majd be tudom fejezni azt a mondatot. De ehhez elmesélem azt, hogy hogyan találtam meg a boldogságom. Hogy hogyan lettem a mindig boldog, vidám, gyorsan hadarós lányból, egy...egy... valaki. Maradjunk annyiban, hogyha követitek az életem, akkor megtudtok mindent..."

Kiegészítem. 
"Az a lány én vagyok! Elizabeth White, a kicsi Lizzy. És most be tudom fejezni ezt a mondatot. Hogy hogyan lettem a mindig boldog, vidám, gyorsan hadarós lányból, egy ugyanolyan csak ezerszer boldogabb lány? Nos megtaláltam az utam. Ez életem egy irányba vitt... Az út végén pedig Liam James Payne várt...

VÉGE.xx

Köszönöm, hogy velem tartottak ebben az egy évben. Hamarosan hozom az epilógust is! 

Puszi: Lizzy ♥

59. rész Won't go

És íme... (a tényleg) Utolsó előtti rész... Hosszú lett. Remélem tetszik majd. :)
Várom a kommenteket!
És hangsúlyozom... a 60. rész lesz a következő és egyben az UTOLSÓ része is a One Direction is my life-nak. :) <3
Hamarosan jelentkezek!


Kiss&Hug&Love: El xoxo <3




Június 1, az a nap ami fenekestül felforgatta az életem. Minden megváltozott. Június 1, a meglepetések napja. Június 1, az öröm és a bánat napja. Június 1, az esküvő napja. Vegyünk mindent sorjában. Kezdjük az előtte lévő nappal.


Június 30.

Niall és Elly (az elmúlt hét folyamán) ismét nyilvánosságra hozták, hogy együtt vannak. Konkrétan Harry rájuk nyitott "akkor". És, hát kiderült. Így Niall felajánlotta, hogy cserél Liammel. Azaz Liam lemegy Ellyhez, Niall meg feljön hozzám aludni. Egész éjjel vigyáz pózban voltam. A szöszi elterült az ágyon. Ilyenkor gondolkozok azon, hogy Elly vajon kibírja? Biztos.
-Niall! - suttogtam. Elsőre nem hallotta meg így újra próbálkoztam - Niall... Lelöksz az ágyról. Menj arrébb! - most mit csináljak vele? Az ötlet, miszerint oldalba rúgom balul sült el. A hülye fizikai törvények miatt én estem le az ágyról.
-Mi van? -ugrott fel.
-Persze amint leesek te felébredsz. - pufogtam. Nem a legjobb dolog, hogyha az embert letaszítják a saját ágyáról, mindezt korán reggel. - Tök mindegy. Ez volt az utolsó előtti éjjelem ezen az ágyon! Már csak a mait kell kibírnom - felálltam és leporoltam magam. Körbetekintve a szobában mindenhol dobozok voltak. Illetve bőröndök.
-Kár, hogy többé nem láthatlak! - ült fel Niall. Halványan elmosolyodtam.
-Niall, ugye tudod, hogy léteznek olyan eszközök amivel lehet tartani a kapcsolatot, még a föld másik feléről is. Telefon, Skype, és még ezer dolog. Ráadásul, nyaranta és karácsonykor hazajövök. Mellesleg, kilátogatok majd egy-két One Direction koncertre is. - mosolyodtam el teljesen, végül eszembe jutott a dolog hátránya. - Ha úgy alakul. - tettem hozzá automatikusan.
Niall azonnal észreveszi, hogyha rossz kedvem van és most is sikerült neki.
-Jaj, Lizzy. Figyelj - csusszant közelebb hozzám - Ezerszer jobb fiúkat is találsz. Ne foglalkozz vele. Inkább gyere együnk valamit, mert kilyukad a gyomrom. - gondoltam, hogy ide akar kilyukadni. Hiszen Niallről van szó!
-Felöltözök, rendben? - fordultam felé.
-Lent várlak. - azzal egyedül hagyott.
Nagyot sóhajtva hajoltam le az előttem lévő dobozból ahonnan kihalásztam egy fehér szoknyát és egy vörös csőtopot. Kezembe véve ezeket elindultam lezuhanyozni. Hamar lent voltam a konyhában, de Niall mégsem várt meg.
-Hé! - álltam meg előtte. Szó nélkül elém tolta a másik tányért amin palacsinta volt sok sziruppal. - Na azért! Hogyha nem csináltál volna nekem tuti egy életre megharagszok! - nevettem fel mire Niall is elmosolyodott.
-Idióta - nyelte le.
-És most mi lesz? - kérdeztem miután a szöszi felfalta az adagját. Beleböktem a villám az egyik palacsintába és a késsel lekanyarítottam egy kis darabot, majd a számba vettem.
-Én még éhes vagyok. - több se kellett nekem. Tudtam mit csinálok.
-Arra gondolsz amire én? - mosolyodtam el. És szerintem igen.
-Pirítós - csillant fel a szeme.
-És kávé - tettem hozzá.
Lepattantam a bárszékről, s bedugtam a kenyérpirítót. Belehelyeztem a kenyeret, s vártunk.

-Csini a ruhád. - jegyezte meg Niall.
-Kösz. Így utolsó nap beleadtam mindent. - konkrétan csak belenyúltam a kartondobozba, s kikaptam az első rongyot amit megfogtam.
Niall olyan, mint a bátyám. Mindent megtudok vele beszélni. Azonban a mai reggelen nagyon zötyögős volt a csevegésünk. Alig váltottunk pár szót, de az is értelmetlen volt.
-Ha ezt is elégeted kiírom twitterre, hogy: "@LizzyWhite ezennel hivatalosan is kinyilvánítalak a világ legrosszabb szakácsának. Hahaha."
-Én meg majd visszaírom: "@NiallOfficial én legalább próbálkozok a főzéssel és nem a csajom nővérén lógok egy rohadt pirítós miatt. Lol."

-Oké, most beégtem. - röhögött. Niallt el kellene vinni ilyen hang válogatásra, ahol felveszik a hangját, s azt nyomják be a vicces filmek alá. Tuti, hogy nem a filmen nevetnék. - De komolyan. - fogta a fejét miután már a második adagot égettem oda. - Ez a specialitásod. Mi van veled?
-Semmi - vontam vállat. Ezt tökéletesen értette.
Abban a pillanatban elővánszorgott az a személy akinek nem ejtjük ki a nevét. Nem nem Voldemort. Hanem Liam.
-Jó reg... - akadt meg. És nyelt egy nagyot.
-Haver - suttogta Niall - Csukd be a szád!
-...gelt! - furán összeráncolta homlokát, s végig simította kezét kidolgozott hasán. - Mi ez a szag? - ült le Niall mellé.
-Lizzy főz. - nevetett a szöszi.
-Miért nem használod a szakácskönyveket amiket karácsonyra kaptál? - jegyezte meg Humord Harold, vagyis Humord Liam.
Elengedtem a fülem mellett. Azt gondoltam, hogyha nem reagálok rá, akkor észre veszi mi a szitu.
-Hali! - jelent meg Elly. - Hogy aludtál? - adott egy ráérős csókot Niallnek.
-Kényelmesen. - felelte.
-Én annál kevésbé. - jegyeztem meg.
-Liam mellett aludni... Huh. Lizzy nem értem...
Mielőtt Elly befejezhette volna közbe szóltam.
-Én és ez - biccentettem Liam fele - soha többet nem alszunk egymás mellett! A legutóbbinál is gubanc volt - utaltam a pár nappal ezelőtti veszekedésünkre.
-Lizzy - szólalt meg Liam.
-Nem vagyok rád kíváncsi. A hülye magyarázatodra, hogy miért faltad fel Taylort, na arra meg végképp nem!! - miután Liam fejéhez csaptam a szavakat, rájöttem, hogy nem kellett volna.
-Ki mondta? - kérdezte döbbenten. Majd ideges tekintettel Niallra nézett. A szöszi válaszként megvonta a vállát.
Ajkaimat erősen összepréseltem. Nyelvem alatt forgattam a nevet. Nem akartam kibökni. Mostanság elég jó kijönnek. Azzal csak belekavarnék. Mély levegőket véve, kerültem Liam pillantását.
-Lizzy!! - kapta el a karom. Szorosan magához rántott, s a szemembe nézett. - Ezt honnan vetted? Ez... Ez nem igaz...
-Na én léptem! - állt fel Niall, aki természetesen tudta, hogy ki mondta. Ellyt megragadva vonultak be a húgomhoz.
-Jaj Liam! Legalább ne a szemembe hazudnál! - löktem el, de szorítása nem enyhült, így automatikusan visszakerültem karjai közé. Homlokunk és orrunk összeért. Itt kezdődött a mai kalandunk. - Elegem van belőled! - suttogtam csukott szemekkel. Tudtam, hogyha belenézek a barna szempárba, elgyengülök.
-Kicsim - suttogta. Erősebben szorítottam a szemeimet, s ajkamat. A szó hallatán libabőrös lettem.
-Nem járunk! - tettem hozzá. - Ne szólíts így.
-Nem érdekel - kezeit végighúzta a karomon. Ettől még jobban rosszul lettem. Bal kézfejében megpihentette az én jobb kézfejem. A másik karját pedig a tarkómra rakta.
Ő nyert. A barna szemek a gyengéim. Tapasztaltam azt amit régóta nem. A csókja ízét. Ugyanolyan édes volt, mint máskor. Magával ragadott. Egy pillanatra eltávolodott ajkaimtól. Megvárta, hogy mit reagálok. Lehettem volna dühös, kiakadhattam volna, ordíthattam volna. De nem tettem. Homlokomat nekidöntöttet az övének. Aprókat lihegtem, félve, hogy mi lesz. Lágyan visszacsókoltam. Nem lett semmi. Mikor észbe kapott elkapta fejét.
-Sajnálom - suttogta alig hallhatóan. - Nem tudtam visszafogni magam. - Kezeimbe vettem arcát, s letöröltem a rózsaszín szájfényt ajkairól. Majd lábujjhegyre álltam, hogy jobban elérjem és folytattam a csókunkat. Karjaival átkulcsolta derekamat, egy picit segítve az egyensúlyozást. Lábujjhegyen nehéz csókolózni. Ezt megjegyzem.
Hirtelen belenevetett a csókunkba.
-Már fel sem érsz? - mosolygott elképesztően pimaszul.
-Fogd be! - karoltam át a nyakát.
-Kérlek hallgattass el! - simította meg újból a karom és nevetve megcsókolt.
Ez emlékek lepörögtek előttem. Az első csókunk. Az első nyilvános megjelenésünk. Az első khm...khm... És az első szakításunk... Amit azóta is sokszor átéltem.
Elmémben vihar tombolt. Leálljak? Vagy hagyjam... Nem sokáig tétováztam.
Csókunkat egy füttyszó és egy krákogás szakította meg. Az előbbit Harry az utóbbit Loi adta ki. Harry óriási vigyorral az arcán veregette meg a vállam.
-Lizzy, mennünk kell, hogyha még időben el akarjuk intézni az esküvőt! - szólt Loi. Teljesen kiment a fejemből, hogy ma Loival a belvárosba megyek. - Rómeó egy, - adott egy puszit Harrynek - Rómeó kettő - intett Liamnek is. - Későn jövünk. Rendeljetek vagy főzzetek. - a nővérem átgondolta a mondatát, s kijavította - Mint mondtam, rendeljetek valamit. Sziasztok!
Azzal a hátamat tolva, kilökdösött a házból.
Teljesen vörös fejjel ültem be Lia és Nessa közé, a hátsó ülésre. Előre pedig Eleanor pattant be.
-Ki vagy pirulva - intett hátra El. Loi résnyire húzta szemeit.
-A lovagjával pusziszkodtak. - mondta ki nemes egyszerűséggel.
Eleanor szája tátva maradt, s most már 180° fokban felém fordult.
-Ne... Ez komoly? Te és Liam? - arcára az öröm ült ki.
Meggy piros fejjel bólintottam, s a kezeimbe temettem az arcom. Louis barátnője meg sikított egyet.
-Együtt vagytok? El sem hiszem. Olyan régen volt, mikor...
-Eleanor! - állítottam le. Mert azért ez nem igaz. - Csak egy csók volt. Emlékszel? Holnap elutazok. Los Angeles. - soroltam. El lebiggyesztett szájjal vette fel a napszemüvegét.
-Értem - mondta.
A mellettem ülő két lány pedig egyszerre nevetett fel.
-Te és Liam? - kérdezte Lia.
-Nevetséges! - folytatta Nessa - Liam Taylorral kavar. - ösztönösen haraptam be alsó ajkaimat. Így tartottam a nyugalmam.
Míg a lányok nevettek rajtam, Loi hirtelen megállt.
-Lehet kiszállni! - mondta. Értetlenül néztünk felé. De hisz az út közepén állt meg!
Hirtelen lett csönd. Még mindig nem értettük.
-Na aki kineveti a húgom az kiszállhat és mehet tovább gyalog! - szólalt meg újból. Oh, most már értem.
Egy kicsi mosolyt erőltettem a szám sarkába.
-Nagyszerű! Én is így gondoltam. Máskor ne halljam meg. - fejezte be a nővérem és újraindította a kocsit.
Hálásan néztem a visszapillantó tükörbe. Loi egy aprót biccentett. Köszönöm. Jól tudja, hogy mit érzek Liam iránt. Még most is.
Miután kiszálltunk a kocsiból csillapodtak a kedélyek. Megrohamoztuk a belvárost. Ahányan voltunk annyi fele szakadtunk. Én a virágot mentem elintézni. Loi a lakodalmat egyeztette. Eleanor a díszítésben segédkezett, míg a két lány időpontot foglalt Loinak a köröm -és hajszalonban.
Legalább az egyikőjük segíthetett volna! Miért ketten intéznek egy olyan dolgot amit egy ember is eltudna?
Mikor beléptem a virágboltba, megcsapta az orrom a jellegzetes mézes illatt. Édes, csábító. Imádom.
-Lizzy! - köszöntött a virágbolt tulajdonosa. Rengetegszer jártam itt (gondoljatok az osztálytalálkozónkra), így szinte rokoni kapcsoltban vagyok Mrs Flower-rel. Ami nem meglepő, hogy a boltnak is Mrs Flower a neve.
-Mrs Flower! - üdvözöltem. - Hogy tetszik lenni?
-Tökéletesen. És te drágám? - kérdezett vissza illemből.
-Meg vagyok... - feleltem és legyintettem. Mrs Flower eléggé ismer. Ha legyintek akkor tudja teljes káosz van. - Az esküvőt jöttem leegyeztetni.
-Oh, persze. Máris! - Mrs Flower előverte az asztala alatt lévő kis füzetet és diktálni kezdte. - ... A csokor pedig...
-Liliom és orchidea - szakítottam félbe.- A kedvencem. - jegyeztem meg egy apró mosollyal.
-Pontosan. - mosolygott vissza rám. Nagyot nyeltem mikor megláttam azt a csokrot, amit Loi el fog dobni. Tudjátok, a sok nő odagyűlik a menyasszony mögé és sikítva várják, hogy az újdonsült feleség elhajítsa a kis csokrot. Amit egy szerencsés elkap és a mondás szerint, a társaságból ő fog legközelebb megházasodni.
Könnyek szöktek a szemembe.
-Minden rendben? - kérdezte a bolt tulajdonos.
-Öhm - dörzsöltem meg az arcom - persze! Csak elkalandoztam.
-Az a fiatal úr? - közelítette meg a témát óvatosan. Aprót biccentettem.
Le sem tagadhattam, hogy nem Liamen kattogok.
-Sejtettem. - bólintott.
-Mrs Flower, szeretném kérni, hogy mennyibe kerül ez a mindenség! - utaltam a virágokra.
A néni rám emelte tekintetét, s lerakta a tollat a kezéből.
-Ajándék! - suttogta - Tőlem.
-Nem, nem - tiltakoztam azonnal. - Ezt nem. Ilyen sok virágot lehetetlen, hogy csak úgy odaad. Kifizetem. Mennyi lesz? 400£? 500£?? - a táskámban lévő boríték után kezdtem kutatni, mikor Mrs Flower felnevetett.
-Ajándék. Jó előérzetem van. Azt hiszem megfelelő személy fogja a kezében vinni a nagy liliom-orchidea csokrot! - azzal felírta egy cetlire, hogy mikor hozza ki holnap a virágot. És átnyújtotta nekem.
-Hát akkor... Nagyon szépen köszönöm! - tekintettem hálásan a nénire.
-Lizzy! Gyere! - ölelt át - Aztán vigyázz a fátyolra! - suttogta a fülembe miközben megsimította a hátam. Hát oké... Biztos. Milyen fátyol?
-Viszlát Mrs Flower! - intettem, s kiléptem a boltból.
Fura egy néni az biztos. Azonnal üzentem Loinak, aki rá egy percre felhívott.
-Minden el van intézve. Perrie az imént hívott, hogy a torta is megvan. - hadarta - Olyan nyugodt vagyok most. - halványan elmosolyodtam.
-Nagy nap lesz a holnap. - mondtam.
-Az biztos! - vágta rá. - Na csörgök Elnek illetve a két Miss England-nak! A kocsinál várj!
-Oké. - kinyomtam és a táskám mélyébe süllyesztettem a mobilt.
Elbotorkáltam a kocsiig, és mivel a nővéremnél volt a kocsikulcs vártam. Neki dőltem a fehér BMW-nek és onnan kémleltem.
A nyári szellő emlékeztetett a tavalyi nyárra. Ilyenkor már be voltam zsongva. Izgatottan vártam azt  koncertet. Ha belegondolok... Minden úgy történt ahogyan azt elterveztem. Egészen a furcsa álmokig.
Ha visszagondolok ezekre kiráz a hideg! A legutóbbi pedig... Rejtély marad.
Kiveséztem a múltat. És csak ekkor kezdtem el azon gondolkozni, hogy pár órával ezelőtt megcsókoltam Liamet. Te jó ég. Pánik szerű dolog motoszkált bennem. Visszacsókoltam. Megbántam. Holnap elmegyek. Liam hiányozni fog. Tudtam.
-Héj csajszi! - kiáltott nekem Eleanor. - Megjöttünk! - Loival, illetve a két Miss England-dal sétált felém. - Minden oké? - kérdezte miután nem reagáltam a szavaira.
-Aha, csak... - megakadtam és nevetve vállat vontam.
-Had találjam ki - kezdte Loi - Payne.
Az ajkaimba harapva bólintottam és beültünk a kocsiba. Mintha megérezték volna, hogy nincs kedvem beszélgetni. Az út csendesen telt.
Otthon lerúgtam magamról a telitalpú szandálom, s a nappaliba érve lehuppantam a kanapéra.
Kb. egy óráig bámultam a fehér plafont -aminek őszintén mondom semmi értelme nem volt, sőt még talán be is aludtam 10 percre - mikor betoppant Zayn. Jó volt látni. Az utóbbi időben mindig melegséggel töltött el a jelenléte.
Szó nélkül leült mellém.
Nagyokat pislogtam mire észrevettem, hogy Zayn szokatlan csendben van. Valamit mondani akart.
-Zayn? Gond van? - fordultam felé.
-Nem csak... - nevette el magát. - Furcsa, hogy holnap leszel itt utoljára. Sok mindenen átmentünk.
-Az biztos - néztem magam elé.
-Liz! - ha csak meghallom a nevem rövidített változatát kiráz a hideg. Csak Zayn hív így. - Valamit mondani akarok... - tudtam. Érdeklődve fordultam felé. - Tudom, hogy lehetetlen, de... Kérlek maradj!
-Zayn... - szívem összeszorult. Nem tehetem. -Liz. Ne miattam. - sütötte le szemeit, mire felvontam a szemöldököm - Liam miatt. Szüksége van rád!
-Persze, és szüksége van Annre meg Taylorra is... Chh... - pufogtam.
-Nem, nem... Ott voltam mikor a Tayloros incidens történt. Tudod mit láttam? - kérdezte. Megráztam a fejem és tekintetem Zaynre emeltem - Egy bekeretezett képet rólatok. Illetve egy L betűs nyakláncot. A nyakamhoz kapva észleltem, hogy az enyém rajtam van... Akkor meg?
-Neki is van egy? - húztam elő a medáljánál fogva.
-Ezek szerint. - vont vállat. - Szóval kérlek maradj! - könyörgött.
Számat elhúztam, furcsa volt Zayntől ezeket hallani.
-Ez volt az álmom. Híres divattervezőnek állni. Nem maradhatok! - szemeimet újból a padló felé irányítottam. Kezdett komoly lenni a beszélgetés.
-Jóvá akarom tenni. - suttogta. Értettem mire gondol. A kapcsolatunkra. Mikor megtaláltam a gyűrűt a zsebében. Életem egyik legszörnyűbb napja volt.
-Nem kell. - kezemmel megszorítottam a kézfejét. Arcát felemelte, s a szemembe nézett.
-Liz... - hangja bársonyos volt. - Köszönök mindent. A veled töltött idő egy percét se bántam meg! Ha lehetne újra élném pár pillanatát. És nagyon sajnálom amit tettem, de nekem Perrie az igazi. Ezt te is tudod.
-Persze! Én is köszönöm. - biccentettem. Kínos csend telepedett a szobába. Őszintén mondtam szorongtam. Jól éreztem magam Zayn társaságában, de valamitől tartottam. Valamit még mindig nem tisztáztunk Zaynnel. És jól tudom, hogy ő is ugyanezt akarja mondani. Csak nem tudja megfogalmazni. - Zayn... - kaptam fel a fejem. Barna szemeivel újra arcomat kezdte kémlelni. - Én szeretem. - böktem ki. - Mindig is szerettem... Egész végig, amióta ismerem. Olyan közel álltunk egymáshoz. És még most is... - vettem egy hatalmas levegőt, majd azzal a lendülettel ki is fújtam. - Szerelmes vagyok Liam Payne-ba!
Zayn óvatosan elmosolyodott, megragadta a karom és magához húzott.
-Szabad? - nevetett.
-Szingli vagyok - feleltem úgy szint nagy mosollyal. Azzal belepuszilt a hajamba.
-Megkönnyebbültél? - kérdezte.
-Aha, mondjuk... - terültem el a kanapén.
-Nehéz esetek vagytok! - csapott a homlokára. A többes szám miatt pedig azonnal felültem.
-Esetek? - néztem rá felvont szemöldökkel. - Zayn... - tudtam, hogy tud valamit amit én nem. A pasik is lelkiznek? - Ti ugyanezt megbeszéltétek Liammel! - támadtam le. - Ti kis... kis, huncutok!
-Hé! Liz, nyugodj le! - nevetett. - Na jó, talán beszélgettünk. De, mint férfi a férfival! - védte magát.
-Aha - legyintettem. - Nem most jöttem ám le a szélvédőről... Na mit mondott? - csusszantam közelebb. A kíváncsiság majd megevett.
-Azt, hogy - hajolt közelebb - ha ezt nem hagyod abba belehajít a medencébe! - kiáltotta a fülembe. Kösz. - Fejezd be. Mi beszélgettünk, kettőnk között marad. A legjobb haverom, nem fogom elárulni.
-És én nem vagyok a legjobb haverod? - vágtam kiskutya képet.
-Jaj, Liz... Ne nézz így! - sóhajtotta. - Megszakad a szívem - pont ez volt a célom.
-Most megsértődtem. - fordultam el játszva a sértődöttet. Szemem sarkából azonban figyeltem a kétségbeesett barátom.
-Oké - sóhajtotta. Elkapta a karom, és az ölébe húzott. Ha nem tudnám, hogy csak barátok vagyunk félreérteném a helyzetet. Nem tudom mi ez, köztünk. Mintha a bátyám lenne. Kötődünk egymáshoz. - Na figyelj. Ismered Liamet. Tudod milyen kis érzékeny típus. Azonban mikor rányitottam a múltkor, mikor Taylorral...
-Jó, tudom... - nem akartam hallani arról a csajról.
-Nagyon maga alatt volt. Az utána lévő percek pedig még rosszabbak voltak számára. Kezdte megérteni, hogy miért féltetted annyira, hogy miért varrattad magadra azt a tetkót - lepillantottam a csuklómra ahol még mindig ott díszelgett a Stay Strong felirat. - Mindent felfogott.
-Uh... - sütöttem le szemeimet. Kellene egy utolsó esély. Egy utolsó, hogy mindent helyre hozzunk.
-Na szóval én ennyit mondtam. Többet nem vagyok hajlandó kotyogni. Ha ebből le tudod szűrni akkor oké, de én ennyi voltam. Ki engedsz? - kérdezte mivel még mindig az ölében feküdtem.
Szó nélkül felálltam és elengedtem.
-Zayn! - szóltam utána. - Kösz! - mosolyodtam el. Mire ő is megvillantotta tökéletes Colgate reklámos mosolyát.
-Szívesen. - azzal felment a lépcsőn.
Nekem meg még volt pár ruha amit el kellett dobozolnom. Így én is felrohantam a szobámban. Szerencsés létemre (haha) belerúgtam a küszöbbe. A lábujjam egy óriásit reccsent én meg egy orbitálisat ordítottam.
-Mi a franc? - szaladt ki Liam.
-Belerúgtam a küszöbbe - jajdultam a földön ülve. Tényleg nagyon-nagyon fájt.
-Istenem de szerencsétlen vagy - fogta a fejét nevetve.
-Most kiröhögsz? Igazából valami segítségre vagy bocsánat kérésre várok! - Liam arca hirtelen komolyodott el.
-Kérjek bocsánatot, mert belerúgtál a küszöbbe? Lizzy te nem vagy komplett! - akadt ki. 
-Nem! Nem, ne forgasd ki a szavaim. Kérj bocsánatot mert kinevettél. - győzködtem. Éreztem, hogy itt kezdődik valami. Valami aminek valami nagy lesz a vége. 
-Te hülye vagy! - azzal legyintett egyet és hátat fordított. Nem hagyhattam, hogy elmenjen. 
-Tudok a nyakláncodról! - kiáltottam utána. Liam megtorpant, ökölbe szorította a kezét, majd újból kiengedte az erőt, s megfordult. Arca nem árult el semmit. Tudta, hogy nem kellett volna elmondanom neki. - A L betű. - húztam elő az enyém.
-Tudom - suttogta.
-Ez cuki - nevettem el magam. Mire elmosolyodott és teljesen belepirult.
-Add a kezed - nyújtotta az övét, s felhúzott.  - Rá bírsz á... - még ki se mondta, már össze is rogytam Liam kezeiben. - Ennyire komoly?
-Nem tudom. Fáj. Meg zsibbad. Hülye küszöb. - szidtam a tárgyat.
Liam egy ideig vacakodott. Idegesen kapkodta a fejét.
-Na figyelj, beviszlek. - emelt fel.
-Nem kell! - kalimpáltam.
-Maradj nyugton, vagy beledoblak a medencébe. - és tényleg ő mondta. Azt hittem, hogy Zayn viccel. - Most miért vágsz ilyen képet? - kérdezte.
-Semmi, semmi. - tereltem a témát. - Amúgy Liam vigyázz a dobozokkal. El fogsz esni! - amint kicsúszott a számon ez a mondat, Payne és csúszott. Elértük az ágyat így én sikeresen ráestem. Az exem pedig rám. 
-Basszus! - nyögött fel. És félig feltápászkodott. Barna szemei radarként pásztázták arcomat. Éreztem szíve hangos dobogását. Egy halvány mosoly jelent meg az arcán.
-Mi az? - nevettel el magam.
-Semmi, csak fura ez a szitu - szemeit továbbra se vette le rólam. - Gyönyörű vagy! - tűrte el a hajam. Kezét végig simította az arcomon. Beleborzongtam. Az utolsó éjszakám volt, és miveel éreztem, hogy ki kell használnom. Meg is tettem.
-Csókolj meg! - böktem ki.
-Mi? - hőkölt hátra Liam.
-Jól hallottad. Liam, ne játsszunk az érzéseinkkel. Semmi nem változott közöttünk. Csak...
 
Liam nem tétovázott. Hogy elhallgattasson, újból rám feküdt, s megtette amire kértem. Legurult rólam és most én kerültem felülre. Elkezdtük. Forró csókokkal halmoztam el, és úgyszint ő is. Nem bírtam magammal. Hogyha nem teszem meg, kész... belehalok. Lerántottam róla a pólót, majd az ölébe kapott. Hirtelen minden durvulni kezdett.
-Lizzy, Lizzy. - tolt ez magától. Homlokunk még mindig összeért. Kezeimet mellkasára helyeztem, onnan figyeltem mit mondd. - Nem lehet - lihegte két csók között.
-Liam... - suttogtam. - Én akarom! - hangsúlyoztam az "én" szót. Elnevette magát, s egy apró csókot lehelt ajkaimra.
Megtörtént aminek meg kellett. És itt a nagy BUMM.
Az utolsó londoni éjszakámon. Az esküvő előtt egy nappal. Lefeküdtem Liam James Payne-nal.
Tudtam, hogy ezzel magamnak okozok fájdalmat. Tudtam, hogy hiányozni fog... És mégis belementem.
A franc egye meg! Képtelen vagyok itt hagyni... Szeretem.