60. rész Forever? Forever.

Ide is elérkeztünk. Az utolsó rész telis-tele fordulatokkal. Vagy is eggyel. 
Remélem tetszeni fog! 
Most még nem szeretnék búcsúzkodni, azt majd az Epilógusban. :')
A lényeg, hogy nagyon-nagyon szépen köszönöm a 37 (!) rendszeres olvasót és a több, mint 23000 oldal megjelenítést. 

Ja és ne feledjük, hogy a történet főszereplője tegnap töltötte a 21-et. Nagyon boldog születésnapot is így utólag Liam James Payne. ♥ xx

Mos pedig: jó olvasást xx.
ui.: a nevemet megváltoztattam mától Lishiza vagyok :) 

Kiss&Hug&Love: Lizzy



Június 1.


Szemeim szikra szerűen pattantak ki, amint feljött a nap. Nem hittem el, hogy most megtörtént vagy csak képzelődök. Liam mellettem szuszogott. És tényleg megtörtént.
Azonnal felugrottam és a fejemet fogva néztem körbe.
-Mit csinálsz? - húzott vissza Liam. Mellkasára döntöttem a fejem. Próbáltam nyugtatni magam. Nem jó, hogyha az ember korán reggel egy kis szívrohammal kel. Belepuszilt a hajamba, majd megsimította az arcom. - Hiányoztál. - suttogta. Teljesen kirázott a hideg. A gyomrom görcsbe rándult, szívem meg összefacsaródott. Ő tudja, hogy ma itt hagyom?
-Liam... Ne! - ültem fel. - Hagyjuk. Ma elrepülök. Te is tudod.
-Mondhattad volna ezt tegnap is. De nem. Te "akartad". - beharaptam alsó ajkam. Igaza van. Én akartam. És tisztában is voltam mindennel. - Minek mész? Élhetnénk boldogan.
-Boldogan? - kérdeztem vissza. - Mondd, hol volt az elmúlt egy évünkben egy boldog pillanat?
-Ne mondj ilyet! - szólt rám. - Igenis boldogok voltunk!
-Aj, hagyjuk... - intettem le. Mérgemben felálltam, s összedobozoltam még pár ruhát.
-És most tényleg elmész?
Kiegyenesedtem, majd válaszoltam.
-Miért baj az? Hisz te is turnézni fogsz a srácokkal! Ugyan úgy elválnánk. Így könnyebb lesz. - akaratoskodtam.
-Könnyebb a múlt éj után? - emelte fel a hangját. - Ha neked ezután könnyebb lesz...
-Liam! Fejezd be! - kiáltottam.
-Ez volt neki kis dolog? - pufogott. Mi van? Kinek? Kérdő fejjel Liamre meredtem. Hirtelen kapcsolt.
-Miről beszélsz? - suttogtam. Enyhén sokkot kaptam.
-Peteről! - felelte. Nagyot sóhajtott, s felém fordult - Lizzy, én hívtam fel Petert, hogy adjon neked munkát. Miattam dolgozol ott ahol most. Miattam repülsz ma ki LA-be. Miattam van minden. - elkerekedett szemekkel vizslattam Liam tekintetét. Oh, tehát ez volt a nagy titok. Az enyhe sokkomból, durva sokk lett, a sírással küszködtem.
-Micsoda? - képedtem el. - Most csak hülyéskedsz... - reménykedtem benne, de Liam megrázta a fejét. - Liam. - tátogtam a nevét.
-Sajnálom. - vont vállat. - Nem akartam elmondani.
-Hogy mennél melegebb éghajlatra! - vágtam a fejéhez. Hirtelen szaladt ki a számon. Liam felvont szemöldökkel meredt rám. - Végig miattad volt? Tehát nem is a saját erőmből jutottam el idáig? - aprót biccentett. - Rohadj meg! - kiáltottam. A telefonomat megfogva rácsaptam az ajtót.
Teljesen kiakadtam, vagy inkább kikészültem. Végig azt hittem, magamtól vagyok ilyen jó. Hogy magamtól jutok ki LA-ba. És csak a véletlen folytán alakult így. Csodás.
A konyhába érve kezdtem érezni a nagy nyomás. 10 másodpercenként pillantottam rá a mobilomra. Őszintén mondom nem tudom mit vártam. Peter hívását, hogy mégse helyeznek át? Vagy esetleg azt, hogy az esküvőt lefújják?
Egyik se jött be. A szüleim hívtak. Megérkezek.
-Niall! - nyavalyogtam.
-Lizzy, szeretlek de a te szüleid! Nem mehetek ki eléjük... - válaszolta.
-Elly a barátnőd.
-Az egy dolog, na hess! - csapta össze a tenyerét. Kivonszoltam magam a szüleim elé. Egy erőltetett vigyorral fogadtam őket .
-Kislányom! - ölelt át anya.
-20 vagyok... - jegyeztem meg a "kislány" szó miatt. Majd megöleltem aput is. Betessékeltem őket a házba.
-Anya, apa! - bukkant fel Loi, s ő is megismételte azt amit ez előbb én. Míg ők üdvözölték egymást én visszarohantam a konyhába ahol Niall társaságában még egy bögre kávé, s pár szelet pirítós várt.
-Köszi - suttogtam Niallnek.
-Nyúzottnak tűnsz. - szólalt meg.
-Louis, ha leejted esküszöm kinn alszol a kanapén! - vágtatott át a konyhán Eleanor, a nyomában Louis-val. Pár óriás dobozt cipelt. - Díszek. - segített ki Eleanor. Az arcomból kiindulva biztos rájött, hogy kíváncsi vagyok. Biccentettem egyet, majd El Louis-val együtt tovább ment.
-Nincs kedved elmondani? - folytatta Niall, mire Perrie és Zayn érkezett meg.
-Hova rakjuk az evőeszközöket és a tányérokat?
-Kérdezd Harryt. - vont vállat Niall. Majd újból felém fordult - Na szóval?
Sokan voltunk. Sikítva elmenekültem volna. A nyomás, a zaj, az izgalom, maga a levegőben lévő pezsgés. Olyan volt mintha egy kötélen egyensúlyoznék. De a kötél se bírja örökké, egyszer elszakad.
Niall még mindig érdeklődve fordult hozzám. Mire kiböktem.
-Lefeküdtünk... És most megszakad a szívem. Baromira rossz érzés, hogy tulajdonképpen 20 órán belül elhagyom az országot. Itt hagyok mindent. Érted ezt Niall? - lassacskán kiakadtam.
-16 évesen jöttem el otthonról. Azóta meg sem álltam. Nekem mondod? - teljesen igaza volt. - Lizzy, maradj. Miért olyan fontos ez neked? Szerzek neked munkát! Bárki felvenne akinek ajánlanálak. Szerinted Liam, hogy csinálta? - hirtelen felszaladt a szemöldököm.
Hirtelen Niall felé kaptam a fejemet. Ezt meg honnan tudja? Honnan tudja, hogy Liam ajánlott, hiszen...
-Niall... Honnan tudtad, hogy Liam ajánlott? - böktem ki. Ledöbbentem. A szőke behúzott nyakkal elfordult, s felállt. A hűtőhöz ment, kivett egy dobozos Fanta-t, majd mohón vedelni kezdte. - Niall James Horan. Te tudtad? - kiáltottam. Lehunyta szemeit, s aprót biccentett. Ó, hogy...
-Itt mindenki összeszövetkezik ellenem? Ki tudja még? - könyörgő tekintettel, néztem rá. Tudni akartam. Niall nem felel. - Niall!! - ordítottam. Vészesen közeledtem felé szinte már ráléptem.
-Zayn, Louis, Harry, én és Liam. Csak ötünk. - nyögte. A vér megfagyott bennem.
-Zayn is? - kérdeztem vissza. Biccentett. - Nem hiszem el. - morogtam. - Végig hazudtatok! Végig! Zayn, Louis, Harry! - kiabáltam remélve, hogy mindegyik a konyhába jön. A tervem sikerült.
-Mi az? -harapott bele egy almába a göndör.
-Hogy mi az?? Semmi. - mosolyogtam - Csak azt kívánom rohadjatok meg. Rohadjon meg az egész banda, úgy ahogyan van - csaptam az asztalra és felsuhantam a szobámba.
A sírógörcs társaságában csomagoltam be az utolsó cuccaimat is. Fájt, nagyon fájt. A véres kés mellé csatlakozott egy golyó is. Egy pisztoly golyó. Rohadtul fájt. Minek kellett nekem idejönnöm? Minek utaztam Londonba? Ez túl sok.
-Lizzy - nyitott be Loi, mire automatikusan letöröltem a könnyeim. Megsimította a hátam, majd törökülésbe vágva magát mellém ült. - Sajnálom.
-Te is tudtad? - meredtem rá. Megrázta a fejét, ami egy kicsi megnyugvást adott. Láttam, hogy valami aggasztja. A nővérem, megérzem hogyha valami nyomasztja. - Gond van?
-Nincs. Vagyis... Nem tudom. - megdörzsölte arcát, ami hirtelen kivörösödött. - Nem tudom, hogy készen állok-e? Kevesebb, mint 5 órán belül megházasodok. Liz... - suttogta a nevem. - Nem tudom, mit csináljak.
"Mi van?" stílusban néztem rá. Nem akar feleségül menni Harryhez.
-Nem akarsz megházasodni? - kérdeztem.
-De, csak... Nem most. - rázta meg a fejét. - 22 vagyok. Harry 20... Nem akarom már most lekötni. Házasság, aztán gyerek vállalás, majd család. Nem ezt nem most. Képtelen vagyok rá... - a nővérem hihetetlenül gyorsan hadart. Nem tudtam követni, így megfogtam a vállát és egy kicsit megráztam.
-Loi! Nyugi. Most csak túlpörögsz egy kicsit. - végig gondoltam egy kicsit amit mondani akartam. Most nem a saját szemszögemet kellett mondanom. Loiról van szó nem rólam. - Harry szeret téged, és ezek után is szeretni fog. Történjék bármi is. A mai délután nyugodtan le fog zajlani, ne aggódj. - kimondva ezeket a szavakat szembesültem azzal, hogy mégis csak az én szemszögemről beszéltem. Francba. - Na - csaptam össze a tenyereim. - Eredj készülődni. Ez a te nagy napod! - mosolyogtam biztatóan.
-Köszönöm - ölelt meg szorosan. - Azért kár, hogy elmész. Valaki nagyon szomorú lesz. - suttogta a fülembe. Gyorsan reagáltam.
-Elly túléli. - nevettem jól tudva, hogy nem Ellyre gondolt.
-Idióta - rázta meg a fejét, majd mindketten elnevettük magunkat. Végül elhagyta a szobám.
Egyszerre voltam boldog és szomorú is. Eszembe jutott az álmom. Választanom kellett. A boldogság vagy a szomorúság. Loi, Elly, a szüleim és még ez az  idióta is hiányzott volna. Illetve a másik út, a csillogás, a rivaldafény... De mind ezt egyedül? Kinyitottam az előttem lévő dobozt, hogy belerakhassam az utolsó cuccaimat. Rögtön elállt a lélegzetem mikor megpillantottam a legtetején lévő Batman-es felsőt. Liamtől csórtam el. Mire észhez kaptam már végig is gurult az arcomon egy könnycsepp. Nem, ebből nem. Abban a pillanatban eldöntöttem valamit. A telefonomért nyúltam és vadul tárcsázni kezdtem.
-Lizzy örülök, hogy hívsz! Képzeld...
-Peter - szakítottam félbe. Még egyszer átgondoltam, s egy nagy levegő kíséretében elmondtam amit neki szántam. - Köszönöm a lehetőséget, de nem élek vele. Nem szeretnék csak kamuból Los Angeles-be utazni. Tudok róla, tudom, hogy Liam hívott fel, és köszönöm, de ebből nem kérek. Saját erőmből szeretnék feljutni egy híres céhez, nm pedig holmi befolyással. Szóval összegezve, nem vállalom a Los Angeles-i munkát. Itt maradok Londonba. - a végén kifújom minden levegőmet, várva a választ végig fut a fejemen, hogy mit tettem.
-Hm... - morgott bele a vonal másik részén lévő férfi. - Megértelek. Köszönöm a munkásságodat. Hát akkor szervusz. - azzal lecsapta a mobilt. Meredten bámultam magam elé. Most ez tényleg csak úgy levágta a készüléket? Ezt a pofátlanságot.
Olyan szabadnak éreztem magam, nagy kő esett le a szívemről. Már csak azt nem tudtam, hogy most akkor kicsomagoljam-e a dobozokat, vagy ne? Vagy egyáltalán mi legyen? Szóljak valakinek? Hirtelen Eleanor nyitott be.
-Csajszi, gyere készülődni! - mondta nagy mosollyal. - Mi ez a bágyadt tekintet?
-Semmi. - egy kisebb mosolyt erőltettem az arcomra. Úgy döntöttem nem mondom el senkinek. - Megyek. - pattantam fel.

***

-Ideadnád a fésűt? - kérdezte Perrie.
-Nincsenek meg a hajtűk! - szaladgált Elly.
-Ennek így kell állnia?
A szobában egyre, s egyre nagyobb káosz uralkodott. Úgy éreztem megfulladok, hogyha nem megyek ki. Perrie kezébe nyomtam a fésűt, előkerestem a hajtűket és megnyugtattam Nessa-t, hogy igen annak a fránya ruhának úgy kell állnia. Majd kiszabadultam a nyüzsgésből.
A konyhába vettem az irányt, ahol levedeltem 2 liter vizet. Orrnyergemet masszírozva léptem ki a teraszra. A nyár meleg levegője csapta meg arcom. Egy évvel ezelőtt döntöttem úgy, hogy magam mögött hagyok mindent és ideköltözök. Azóta kész káosz az életem minden perce. Nem tudtam mit tegyek. Most hogy nincs LA mi lesz? Arról hallani sem akartam, hogy Liamel élek tovább egy fedél alatt.
Miközben elmélkedtem "Voldemort" lépett mellém.
-Hihetetlen, nemde? - kérdezte. Ágyékon rúgjam, vagy megüssem? Helyette hallgattam tovább. A következő pillanatban olyan szót bökött ki amire nem számítottam. - Bocsánat. - felé kaptam fejem. Bocsánatot kért? Sokadszorra... És mire megyek vele? Szemembe nézett, hetek óta talán először éreztem, hogy az őszinteség szól belőle. - Mindent sajnálok. Bárcsak maradnál... - torkomban nagy gombóc keletkezett. Maradok, de nem vele. Szívem azt súgta "maradj néma", de mint indig most eszemnek engedtem.
-Azután amit tettél? Hazudtál. Nem is kicsit. - böktem ki.
-Nem hazudtam, egyszerűen csak nem mondtam el valamit. - eszes. De ez konkrétan ugyanaz.
-Liam - sóhajtottam - Köztünk soha többet, az ég világon nem lesz semmi. Ma lemegy ez az esküvő, aztán...
-Mész Los Angelesbe. - hitetlenül elnevette magát, nem hagyta, hogy befejezzem a mondatot. Jobb is így. - Csak magamnak okoztam a bajt ezzel az egész dologgal. - az ég felé emelte a fejét. Sírni fog, jaj csak azt ne.
-Ha most sírni fogsz esküszöm belelöklek a medencébe. - fenyegettem meg, mire újra elnevette magát. Megragadta kezem, s rákulcsolta az övét. Hüvelykujjával megsimította, majd elengedte.
-Sírtam én már eleget miattad, és van egy olyan érzésem, hogy ez fordítva is igaz. - barna szemei csillogtak. Mosolya pedig továbbra is ellenállhatatlan volt.
-Jól érzed. - bólintottam. - Egy szemét vagy. - suttogtam. A világ egy 180 fokos fordulatot vett.
-Ezt most miért kaptam? - hőkölt hátra. Felvont szemöldökkel pásztázta arcom.
-Mert tényleg az vagy. Gondolkozz. - megkopogtattam fejem, nem esett le neki?
-Csodás. - forgatta szemeit. - Te meg hisztis vagy! - vágott vissza gyerekes módra.
-Most komolyan ezt csináljuk? Ahh - lelegyintettem és nemes egyszerűséggel otthagytam. 
-Szeretlek! - kiáltotta utánam. Megtorpantam. Visszapillantottam rá. 
-Soha nem adod fel? - ráztam meg nevetve a fejem. 
-Soha. - mosolyodott el. 
Visszamentem készülődni.

***

-Azt hiszem, elkészültünk. - sóhajtotta Bella.
-Csodás. -bólogatott Eleanor.
-Lányok! - lépett be lihegve Elly. - Megjött a limuzin.
Nagyokat lépve, hogy rá ne lépjek szoknyámra, kiballagtam. Egy utolsót pillantottam a házra. Úgy éreztem valami meg fog változni. Valami nagyot fog fordulni.
-Menj már! - tuszkolt beljebb szeretett húgom. Végleg beültünk és az esküvő helyszínére mentünk.
A lélegzetem szó szerint elállt. Egy kastélyban esküdnek meg. Gyönyörű fények voltak és a dekorációról nem is beszélve, elképesztő.
-Aki megteheti - nevetett Perrie, jól tudván, hogy ő is jegyes.
-Na majd a tieden! - viccelődött Eleanor.
-Nehogy már itt legyen! - ámult el Elly. - Merre van Niall? - röhögött.
Örültem, hogy ők jól érzik magukat, én azonban még mindig nem voltam jól.
Tényleg csodás volt minden. A kastély kert, maga a belső rész, és a külső is. Szökőkutak, sövények, sóderes részek. A kilátás pedig... Huh... De... Olyan feleslegesnek éreztem magam.
A vendégek egyre többen lettek. Jöttek és jöttek. Kezdtem elveszíteni magam. Voltak ismerős arcok - Anne lépett be egy kifejezetten helyes pasival az oldalán. Gratulálok neki. Majd később a szüleim és Harry szülei is megérkeztek. Illetve a többi "ős" is. - de a nagy káosz szinte elemésztett.

Harry mosolygós arca tűnt ki a tömegből. Nevelő apjával beszélgetett, majd észrevette kétségbeesett arcom és elindult felém.
-Gond van? - suttogta, hogy mások ne hallják.
-Nem, csak nagy a tömeg. - feleltem. Bólintott és visszament fogadni a vendégeket.
2 óra telt el úgy, hogy konkrétan elvesztem a tömegben és alig találtam oda az öltöző szobába. A ceremónia perceken belül kezdődött. Mint a mesében, Harry ott várta az oltárnál Loit, az orgona elkezdődött míg mindenki felállt. A koszorúslányokkal szembe a fiúk álltak. Niall, Louis, Zayn, Liam és Harry pár haverja. Már pár perce ment, azonban a nővérem sehol. Eszembe jutott a szobámban folytatott beszélgetésünk. Nem fog kijönni, be kell érte menni. Elly kezébe nyomtam a virágcsokrom és egy kicsit felráncolva a ruhám  - hogy ne essek el benne - elindultam befelé.
-Lizzy! - kiáltott utánam Liam.
-Hagyd. - intette le Zayn. Ha valaki igazán ismer az ő.
-Loi! - toporzékoltam a szoba ajtaja előtt, mikor megbizonyosodtam, hogy be van zárva. - Engedj be!
-Hagyj! - hangjából kihallatszódott, hogy sírt. Betörjek? Vagy hagyjam... A nővérem.
-Nem hagylak! Annyit törődtél velem. Mikor padlón voltam és senki nem segített, te mindig ott voltál! Loi... - hangom meggyötört volt, és kezdtem annál a pontnál lenni, hogy én is elsírom magam. Mikor már majdnem feladtam a zár kattant egyet, és Loi ölelésébe zuhantam. Sminkje és haja tökéletes volt. Mégis könnyek csorogtak arcáról. Erősen megöleltem, nem engedtem szorításából. Ruhája gyönyörű volt. Ahogyan rásimult, elképesztő.
-Nem vagyok képes rá. - nyögte artikulátlanul. - Szeretem Harryt, de nem. Nem tudom...
Eljött az a pillanat, mikor nekem kellett a "nővérnek" lenni.
-Eloise White! - toltam el egy kicsit magamtól. - Ez a te napod! Senki és semmi nem ronthatja el, ki ke... - már majdnem kimondtam, mikor eszembe jutott, hogy ez nem az én helyzetem és most a szívnek több szava van, mint az észnek. - Loi, ahogyan érzed. - mondtam lágyabban. - Nem erőltetjük, ha nem akkor nem... A szív nem mindig enged, ezért is van az, hogy többen az észnek hisznek. - az utolsó mondatot, konkrétan magamról mondtam. Az én szívemből jött. És most nem az ész diadalmaskodott.
-Lizzy... - suttogta és megtörölte az arcát. - Köszönöm! - borult újra a nyakamba. Majd eltolt magától és kitárta az ajtót, mint egy hercegnő kilépett rajta. Egyenesen Harry felé közeledett én meg a nyomában loholtam. Visszaálltam a koszorúslányok közé, és figyeltem. Liammel összetalálkozott a tekintetünk. Óvatos mosolyra húzta száját, mire akaratlanul én is elmosolyodtam.
Mindenki várta a pillanatot, azt a bizonyos 'igen'-t.
-Harry Styles akarod-e hites feleségedül Eloise White-ot?
-Igen.
-Eloise White, akarod-e hites férjedül Harry Styles-t? - Loi tétovázott. Rám pillantott én meg biztatóan biccentettem egyet. Ám amikor a szája az 'igen' helyett a nem szót mondta ki, én is meglepődtem. Tudtam, hogy mit érez, hisz elmondta, de azt gondoltam, hogy...
A  vendégek egyként hőköltek fel. Mindenki forgolódni és beszélgetni kezdett.
-Harry nagyon sajnálom, de még fiatalok vagyunk! Én erre még nem állok készen! Nem akarlak 20 évesen lekötni. Menjünk élvezzük még egy kicsit az életet. - hadarta Loi, mire Harry elhallgattatta egy csókkal.
-Ugyanezt gondolom. Esküvő lefújva! - kiáltotta el magát.
Meglepettség, hitetlenkedés, pufogás. Leginkább ezek jellemzik az akkori helyzetet.
-Na nem! - lépett ki Liam a sorból. - Ha nem haragszik a kedves násznép,kihasználnám a pillanatot. - furcsállva néztem, ahogyan közeledik felém. Nagyobb, s nagyobb léptekkel, majd megfogja kezem. Szívem 200/perc-re gyorsult. - Elizabeth White, ezerszer és ezerszer elmondtam már. Szeretlek! - majd amint ez a bűvös szó elhagyta a száját a zakójába nyúlt, ahonnan kivett egy ékszeres dobozt,. Végül továbbra is fogva az egyik kezem féltérdre ereszkedett. A násznép úgy szint egyként sóhajtott fel. Akkor már tudtam mit akar. - Nem akarom, hogy Los Angeles-be menj. És mondták páran, hülye lenék, hogyha hagynálak elmenni. Elizabeth White, hozzám jössz feleségül?
Elkerekedett szemekkel álltam ott. Mindenki várta a választ. Nekem összeállt a kép. A sok látomás, hogy Liam valakit feleségül fog venni. Nem Anne volt, hanem én. A két út, már ott eldőlt, hogy melyikbe megyek be, mikor lemondtam Los Angeles-t. Egy irányt választottam.
Nagyot nyeltem és körbe pillantottam, majd az előttem lévő Liam szemébe néztem.
-Liam Payne, olyan vagy, mint egy rossz útvesztő. Minél jobban próbálok belőled kihabarodni, annál jobban beléd keveredel. - nagy levegőt vettem, és kimondtam. - Igen.
Az a perc, mikor mindenki ujjongani kezd. Felülmúlhatatlan volt. Eleanor szerintem "fangirlinget"kapott, úgy ahogyan volt. Elly és Perrie nem hittek a szemüknek. Loi Harry ölelésében csak tapsol és mosolygott. Louis Niall-el nevettek, már csak ők vannak hátra. Zaynre néztem, aki mindig is a legtöbbet jelentett nekem. Elismerően bólintott. 
-És most? - nevettem el magam. Liam felállt, s magához húzott. 
-Szülinapod óta tartogatom ezt a dobozt, benne a gyűrűvel. De akkor, január 12-én minden bezavart, így nem tudtam odaadni. És most szépen megesküszünk! A Los Angeles-i út pedig... TE döntesz. - végig simította arcomat, majd ráérősen megcsókolt. 
-Már rég lefújtam! Amúgy... Nincs ruhám - nevettem bele a csókunkba. 
-Mi? - tolt el egy picit.
-Nem megyek LA-be. És nincs menyasszonyi ruhám. - megragadtam Liam kezét és megszorítottam. 
-Azt kétlem! Már mint a ruhát... - szólt közbe Loi. - Csak gyere...
-Elnézést, egy kis türelmet kérnénk. - intett Harry a násznépnek. Engem meg elrángattak, ott hagytam Liamet ledöbbenve. 
Az öltöző szobába lépve, megláttam Loi kezében azt a ruhát, amit anno véletlen felpróbáltam az esküvői szalonban. 
-De Loi!
-Kuss! - intett le. - Van 3 perced, hogy felvedd! 
-Megáll az eszem! - fogtam a fejem. Könnyeimmel küszködve pedig belebújtam. - Van egy érzésem, hogy te ezt kitervelted. - suttogtam, miközben a nővérem a nyakamba akasztotta a nyakláncot.
-A ruhát igen, azt, hogy te mész férjhez... Nos azt nem. Kész vagy! - lépett hátrébb. Elképesztő. - Gyönyörű lettél! Na de most irány kifelé! - Loi kiviharzott én meg belenézve a tükörben még megigazítottam a ruhát. 
Ez vagyok én Elizabeth White. Nem gondoltam volna, hogy egyszer pont Ővele kötöm majd össze az életem. De az élet tele van meglepetésekkel és fordulatokkal. 
Belekaroltam apámba, aki közben mindent lerendezett Liammel. Egy biztató mosolyt intett felém, végül az orgona megint felcsendült. 
Olyan gyors volt minden, egyik pillanatban veszekedtünk majd  másikban az oltárhoz megyek.
Szinte visszhangzik a fejemen a két mondat.
-Liam Payne akarod-e hites feleségedül Elizabeth White-ot? 
-Igen. - nem tudtam mit érezzek. 
-Elizabeth White akarod-e hites férjedül Liam Payne-t? -vártam. Biztos akarom? Biztos. 
-Igen. - feleltem. És megcsókoltam azt az embert akit a világon mindennél jobban szeretek. 
Lehet valaki, más utat választott volna. De ez az én életem, itt csakis egy irányba mehetek. Mindig is szerettem. És szeretni fogom ezt az embert, akármennyit is veszekszünk. Egymásnak vagyunk teremtve

***

-Hé! Egy kis figyelmet kérnék! - szólalt fel Liam a vacsora után. - Köszönöm. Nos, Lizzy... Már annyiszor elmondtam, de tudnod kell, hogy tényleg hülye lettem volna, hogyha hagylak elmenni. Mióta ismerlek igenis beléd vagyok habarodva. Te vagy az igazi, és nem számít az a sok veszekedés, akkor is. Szeretlek! - csak figyeltem és figyeltem, ahogyan Liam a kis beszédét mondtam. Végül elsírtam magam. - És az se számít, hogy hisztis vagy. - nevetett.
-És az se számít, hogy egykor bunkó vagy és pimasz. - vágtam vissza. 
-Nos Mrs. Payne? - nyújtotta a kezét. - Szabad egy táncra? 
-Persze! - ragadtam meg. Mi másra, mint a Little Things-re lassúztunk. - Szeretlek. - fúrtam a fejem vállába. Abba a pillanatban felkapott és menyasszony pózban bevitt a kastélyba, egyenesen az ifjú párnak előkészített szobába. - Mit művelsz? - kérdeztem. 
-Azt amit mindig is. Csodállak és imádlak. - suttogta, ajkaink ismét egymásnak értek. 
-Akkor ez most örökké fog tartani? - lihegtem két csók között. 
-Örökké és még azon is túl. - felelete. 

Emlékeztek a történet eleji mondatomra? 
"Az a lány én vagyok! Elizabeth White, a kicsi Lizzy. Egyszer majd be tudom fejezni azt a mondatot. De ehhez elmesélem azt, hogy hogyan találtam meg a boldogságom. Hogy hogyan lettem a mindig boldog, vidám, gyorsan hadarós lányból, egy...egy... valaki. Maradjunk annyiban, hogyha követitek az életem, akkor megtudtok mindent..."

Kiegészítem. 
"Az a lány én vagyok! Elizabeth White, a kicsi Lizzy. És most be tudom fejezni ezt a mondatot. Hogy hogyan lettem a mindig boldog, vidám, gyorsan hadarós lányból, egy ugyanolyan csak ezerszer boldogabb lány? Nos megtaláltam az utam. Ez életem egy irányba vitt... Az út végén pedig Liam James Payne várt...

VÉGE.xx

Köszönöm, hogy velem tartottak ebben az egy évben. Hamarosan hozom az epilógust is! 

Puszi: Lizzy ♥