55. rész We are one

Hahhhiii ^^
Itt vagyok megint!! Most már csak egy hajszál választ el minket az utolsó résztől... De rossz ebbe belegondolni.
Viszont van egy jó hírem! ÚJ BLOGOT KEZDTEM! :D  Holnap hozom a linket ^^

Köszönöm a +1 feliratkozót (ez hihetetlen! Nem hittem, hogy még lesz feliratkozóm *-*) <3

Köszönök mindent! Szeretlek titeket!! Várom a komikat és a pipákat! :))

Kiss&Hug&Love: El xxoxoo

A hetek teltek-múltak. Lassan kitavaszodott. Az események pörögtek. Röviden: a betegségemet kezelni kezdték. A házunk kiürült. Teljesen. Loi Harryhez (tisztázták az ügyet, Loi bevallotta, hogy ő lefeküdt Liammel mikor már javában Harryvel "kavart"), Elly pedig a szüleinkhez cuccolt (a többiek azt hiszem haza, illetve Anne Louis-hoz). Anyu ide-oda ingázik. Hol rám figyel, hol a tesóimra, emellett elmondtam neki, hogy Liammel végleg befejeztük. A hír hallatán egy picit megtört. Nem bánta volna, hogy ha Liam tudjátok... Feleségül vett volna (ezt az ötletet honnan szedte?). Hát még apu mennyire magába süllyedt! Teljesen kikészült a lánya "kapcsolata" miatt. Apu mindig is mellettem állt. Tehát, ha szeretem Liamet akkor ő is szereti, ha gyűlölöm akkor ő is. Ám most valahogy máshogyan alakult. Látszott rajta, hogy nagyon csalódott. Úgy tekintett Liamre, mint a fiára. Ez van ha egy apának csak lányai vannak. Liamről annyit, hogy a kiakadásom óta egyszer beszéltünk. Akkor is csak annyit, hogy mi van a vállálval. Apropó! Levették a gipszet a kezemről! Megkönnyebbülés. Már nagyon viszketett. Niallt szerintem elnyelte a föld, vagy az Antarktiszra költözött. Nem érem el. A szülinapom óta 2-ször láttam. És 3-szor beszéltem vele telefonon. Louis-től és Harrytől bocsánatot kértem a múltkori miatt. Végül ők is belátták, hogy részben (NAGYON) igazam van. Amit viszont nagyon és mélységesen megbántam és fogalmam sincs, hogy hogyan tegyem jóvá (pedig nagyon igyekszek)... Az a Zaynnel való civakodásom. Hiába hívom, üzenek neki, e-mailezek, sőt! Még egy kézzel írott levelet is feladtam. De semmi. Azt hiszem ennek a barátságnak is vége. Hm... Ismerős helyzet. Mint augusztus 29. Mindegy. A tegnap a múlté, a holnap a jövőé, a jelen pedig az enyém. Belecsaptam a munkába is. Már a negyedik hetet húztam mikor... Ugyanolyan átlagos napnak (nálam tudjátok, hogy mi az átlagos...) indult. Felkeltem. Az üres (!!) házamban megreggeliztem. És elindultam dolgozni. Siettem mivel a "főnökömnek", azaz Livnek kihűlt a kávéja, így nekem kellett újrét menni. Mikor megérkeztem, neki álltam a dossziékat rendbe rakni. A kezemet tördelve tűrtem ahogyan Liv konkrétan "kiveséz". De komolyan. Mindenemet leszólta! A füleimtől kezdve a bokámig, minden egyes porcikámról mondott valamit. Valami megjegyzést. Pl.: "vékony a csuklód", "milyen a csípőd? Anorexiás vagy?", "ezek itt szilikonok?", "túl vastag a szád". Na várjunk csak! 1. Nem vékony a csuklóm. Sőt! 1-2 karkötőm alig akar rám jönni. 2. A csípőmmel nincsen semmi gond. Nem vagyok anorexiás. 3. A melleim nem szilikonok (itt lezárnám a témát). 4. Hahó?! Hallottál már Angelina Jolie-ról? TERMÉSZETES ajkak! Mikor már végleg kezdett elegem lenni (és még csak fél 2 volt) a magas, nyávogó, irritáló hangjából - ami az Istenért sem akart halkulni - felálltam és a kezemben lévő mappát levágtam az asztalra. Egyenesen Liv orra elé. -Oké, Liv - kezdtem. Kék szemeivel meglepetten pillantott fel rám. - Elég volt! Hagyd abba! Nem tűröm, hogy így bánjanak velem... -Lizzy! - vonta fel a szemöldökét. -Nem, nem szakítasz félbe. Elmondom, hogy mit gondolok! Először is fejezd be, hogy mindenemet leszólod. Senki nem tökéletes - majd gyorsan végig futott az agyamon valami - vagyis nem mindenki tökéletes! - ismerek egy embert aki az. Az a személy per pillanat (szerintem) Afrika legméllyebb tavába kíván. -Lizzy! Mi ez a hangnem? - kiáltotta. -Hogy mi?? Az, hogy nem vagy a főnökök. Ugyanolyan beosztottak vagyunk, mégis én rohangálok neked mindenért. Minden egyes kis hülyeségért."Jaj elfogyott a péksütim, kihűlt a kávém, hideg van csukd be az ablakot!". Csukd be te! Elegem van - már láttam, hogy nyitja a száját. Gondolván valamit visszavág, ezért mielőbb folytattam - Nem hagyom, hogy ilyen lekezelően bánj velem. Peter a főnökünk. Fejezd be ezt a nyávogást és fogadj el olyannak amilyen vagyok. Én is elfogadtalak... Egészen máig. Hetek óta terrorizálsz! Elég! - megfordult a fejemben, hogy szó nélkül elfutok és elsírom magam, de nagyon szerettem a munkám. Nem adtam fel. - Most talán fel kellene mondanom vagy ilyesmi, de nem fogok, mert nem érdekelsz! Ha pedig miattad kirúgnak akkor vállalom a következményeket. - jelentettem ki korrektül, majd visszaültem az asztalom mögé. Onnan lestem Liv reakcióját. Elmosolyodott. És elnevette (?) magát. -El sem hiszem. - csóválta a fejét - Amióta itt vagyok, még soha, senki nem mert így ellenszegülni nekem. Pedig jó páran megfordultak a Seventeen-nél. De te, te vagy az első. Nagyon különleges és bátor vagy - itt konkrétan elkerekedett a szemem - Ilyen embert kerestünk! Abban a pillanatban Peter nyitott be az irodába. -Gratulálunk Lizzy! - nyújtotta a kezét. - Régóta ilyen megbízható é céltudatos személyt kerestünk, most megtaláltuk. Ha nem lenne baj akkor áthelyeznénk a Seventeen Los Angeles-i állomására. Mintha azt mondták volna, hogy a hó rózsaszín vagy a nap zöld. Olyan sokként ért. Komolyan nem hittem el. Kezemet visszanyújtva megráztam az ő kezét. Szavaim szinte belém fagytak. Ilyen nincs... Los Angeles?! -Oh, igen... És bemutatom neked Patrisa Jewelly-t! A New York-i szerkesztő társunkat. - mutatott Livre. Vagyis Patrisára. -De, te - dadogtam. Na ne. - Istenem! - dörzsöltem meg szemeim. - Sírhatok? - felnéztem a plafonra és éreztem azt, hogy kicsordul az első könnycseppem. Majd elnevettem magam. - Bocsánat, enyhe sokk ért! Várjunk, akkor... Most áthelyeztek LA-be?? - értetlenkedtem tovább. -Igen, amúgy semmi gond - biccentett Liv. Vagyis Patrisa. Nehéz lesz megszokni a nevét. Pedig már becenevet is adtam neki Csípős oLIVa. Tudom, nincs humorom... - És amúgy egyáltalán nem vagyok olyan, mint ahogyan az elmúlt hetekben bántam veled! Sőt nagy nehezemre esett eljátszanom... -Neked a Broadway-en a helyed. - töröltem meg a szemem. Mire mindketten elnevettük magunkat. -Nos, akkor Lizzy... Kérlek gyere át az irodámba elintézni a papírokat! - Peter elindult az ajtó felé, én nekem pedig kattogni kezdett az agyam. Los Angeles. LA... A gyomrom fel-le liftezett miközben átballagtam Peter irodájába. És vagy ezerszer elképzeltem az új munkahelyemet LOS ANGELES-ben. Ahogyan leszállok majd a repülőgépről (énekelve Demi Lovato Made in the USA című számát), integetek az engem fogadó új munkatársaimnak. Illetve a rajongóimnak. Mert ugyebár divattervező lettem. Beteljesült az egyik nagy álmom. Ezért jöttem Londonba (a másik ok nem lényeges, annak már úgyis vége...). Egy jó hosszú beszélgetés után, végre megragadtam a tollat és odafirkantottam az aláírásomat. -Huh - döltem hátra elégedetten. -Büszkeség, elégedettség? - sorolta Peter. -Az - biccentettem. -Gondolj bele. Kiköltözöl Los Angelesbe. Amerika másik felébe. Teljesen egyedül, hogy új életet kezdj a divatszakmában. Itt hagysz mindent. A barátokat, a családodat... Csak azért, hogy ottlegyél a legjobbak között. Elképsztő. - forgatta ujjai között a gyönyörű, fekete lakkozott tollat. Belém pedig, mintha villám csapott volna. Levegőt elfelejtettem venni. Illetve szerintem, a szívem is kihagyott pár dobbanást. Így az egyenletes ütemből, valami borzalmas ritmus keletkezett. Tiszta libabőr lettem. Itt hagyok mindent. Elcuccolok a föld másik felére. Magam után hagyva, az ismerőseim. Mikor megtudtam, hogy átkerülök LA-be olyan boldog voltam, hogy szinte ki is ment a fejemből, az áthelyezés hátránya. -Beyoné, Shakira, Rihanna... És egyéb híres celebeket fotózhatsz. Illetve tervezhetsz nekik ruhát. - folytatta a velem szemben ülő (még a) főnököm. - A vörösszönyegen, mint styles-t, fel is vonulhatsz. EMA, TCA, KCA... Golden Globe, Oscar... Csak gondolj bele. Megvan hozzá a tehetséged. Ahogyan sorolta és csak sorolta a jobbnál jobb díjátadókat, egyre roskadtam össze. Lehet rosszul döntöttem nem kellett volna aláírnom? Ah... Belesajdul mindenem. Most már késő. Hirtelen megszólalt a telefonom. Irresistible. Azonnal a készülékhez kaptam. De mielőtt felvettem volna Peterhez fordultam. -Öhm - néztem az órámra. -Mehetsz - bólinott. És már kint is voltam a folyosón. A mobilom még mindig, törhetetlenül csenget. Amióta megismertem az Irresistible a csengőhangja, mikor Ő hív. Mert végül is Zayn ellenállhatatlan. Görccsel a gyomromban nyomtam meg a zöld gombot. Majd remegő hangon szóltam bele. Nem is tudom, hogy mit vártam. Esetleg valami olyat mond, hogy megbánta és szeretné, hogy újra barátok legyünk. Vagy csak (még) melegebb éghajlatra szeretne elküldeni. Mindenesetre én elterveztem, hogy bocsánatot kérek. Ám amikor nem Zayn köszönt vissza, akkor teljesen szétfoszlott minden álomkép előttem. És újra összerakodótt egy másik mikor szöszi barátnőm kétségbeesett, sírástól eltorzult hangját hallottam. -Perrie? - torpantam meg. - Baj van? -Lizzy, kér-kérlek! - csuklott el - Segíts. Gyorsan... -Perrie?! Mi az? Mit segítsek? Történt valami veled? - annyi kérdést tudtam volna feltenni még, de közbevágott. -Zayn... - ennyi elég volt. Nekem nem kellett több szó. Azonnal a táskámba nyúltam és előhúztam a kocsikulcsom. Átfutottam az úttesten a kocsimhoz, már úton is voltam. Idegesen doboltam ujjaimmal a kormányon. Persze, hogy kifogtam az összes piros lámpát. Ráadásul a közlekedés is lassú volt. Közben egész végig azon járt az eszem, hogy mi történt. Perrie sírva hívott, nagy lehet a gond. Arra eszméltem, hogy a mögöttem lévő sofőr rámdudált. A lámpa rég zöld volt. Rátapostam a gázra, szinte tövig nyomtam. Mikor megérkeztem Perrie és Zayn házához rögvest a bejárati ajtóra szegeződött a tekintetem. A kocsimat úgy ahogy volt otthagytam, és berohantam a nyitott ajtón. Az előszobába lépve lerángatott kabátokkal és szétszort cipőkkel találkoztam. Ez még nem volt olyan rettenetes. De amint beljebb értem. Feldöntött székek, eldobált cuccok, szilánk darabok. Ismerős pillanatok ugrottak be a kristályok látván... És hirtelen azt hittem, hogy szöszi barátnőmnek is ez lett a sorsa. -Perrie! - kiáltottam el magam. - Perrie!! Az emeletről hallatszott sírás után vettem az irányt. Perrire az ágya mellett, összekuporodva bukkantam rá. -Istenem! - szaladtam oda. - Jól vagy? Hol van Zayn? -Nem, tud-tudom - préselte ki magából. -Oké - néztem körül - Gyere! - húztam fel a földről, majd az ágyra ültettem. - Nyugodj meg. Elmondod, hogy mi történt? Mi ez az egész? Pezz nagyjából 20 perc múlva nyugodt le annyira, hogy ki tudjon magából préselni egy értelmes mondatot. -Ivott. Kicsit többet, mint kellett volna... - suttogta. - Utána kiabált velem, és gondolom láttad a szétdobált cuccokat. Ő csinálta... - szavait hallgatva, ismerős képek villantak be. Nem akarom, hogy Perrie is átélje azt ami ezután következik.
-Figyelj! - nehezemre esett elmondani, mivel végre egyedül voltam, de így láttam a legjobbnak - Fogj pár cuccot és költözz oda pár napra hozzám. Csak míg lenyugodnak ezek a dolgok.
Perrie hálásan bólintott és a szekrényéhez ment.
-Amúgy, van tipped, hogy hova mehetett? És min is vesztetek össze?
Pezz sóhajtva megfordult és belehajtotta a fehér blúzát a rózsaszín bőröndjébe.
-Szóltam neki, hogy mostanság elég sokat iszik, mire ő mondott valami idióta indokot, ordibált és kitört a 3. világháború. - felelte.
-Milyen okot mondott? - feszegettem tovább. S, ráültem Perrie bőröndjére, hogy össze tudja cipzározni
-Azt mondta, hogy összekaptatok. Tehát miattad... - abban a pillanatban le is estem a táskáról.
-Hogy mi-miattam?? - pattantam fel. - Ő kezdte! Nem hiszem el, ho...
-Lizzy! - szakított félbe - Kérlek ne kiabálj! Elég volt ma egy is.
-Hjaj... Bocsi, csak... - túrtam a hajamba. - Perrie, elmondhatok neked valamit?
-Persze! - erőltetett egy halvány mosolyt az arcára.
-De ígérd meg, hogy nem mondod el senkinek! - tudom, hogy gyerekesen hangzott, de meg kellett benne bizonyosodnom.
-Ígérem! - tette a szívére a kezét.
-A nyáron Los Angelesbe költözök. -hadartam.
-Hogy mi? - kiáltotta - Los Angelesbe? Miért??
-Halkan! - intettem le - A munkám miatt. Előléptettek.
-De, hisz ez nagyszerű! - ugrott fel.
-Szerintem pedig borzasztó. Itt kell hagynom mindenkit. Mindenkit aki fontos...
-Nekem mondod?! - ült vissza az ágyra - Folyton úton vagyok. Kész felüdülés mikor pár hetet, napot itthon tölthetek! - tényleg. El is felejtettem. Perrie ugyanolyan híresség, mint Liam, Zayn, Harry, Louis vagy Niall.
-Minden álmom ez volt, de most valahogy nem bírom. - éreztem, hogy legurul az első könnycseppem, megint...
-Légy erős. - támogatott Pezz.
-Neked kellene az lenned! - mosolyogtam. - Na gyere, induljunk haza. Kezd elegem lenni a mai napból.
Azt mondtam, hogy kezd elegem lenni. Nos a napom elég light-os volt, ahhoz képest ami otthon fogadott.
Nevetve dobtam le a táskámat és a cipőmet, majd mentem végig a konyhán, a nappali bejáratában azonban megtorpantam.
Szinte lefagytam. Egytől egyig, mindenki ott volt. Ahogyan körbe pillantottam. Harry, Loi, Liam, Anne, Elly, Louis, Eleanor, Zayn (!!!), és Niall (neki örültem egyedül).
Kérdőn Perriere néztem, aki csak megvonta a vállát és leült Zayn mellé.
-Mi folyik itt? - nyögtem ki. - Van egy olyan érzésem, hogy csúnyán becsaptatok. Ugye Perrie? Nincs semmilyen kiabálós sztori! - zavaromban kiesett a kezemből a kocsikulcsom.
-Nincs... - harapott rá alsó ajkaira.
-Nem hiszem el! - ültem le a szabadon maradt babzsákfotelba. - Mit kerestek itt? Nem megmondtam, hogy menjetek el?
-Nem hagyhattuk, hogy tovább szenvedj! - nyögte ki Louis.
-Nem szenvedtem! - védtem magam.
-Akkor bénázz - javította ki.
-Nem bén... Oké bénáztam! - utálom, ha igazuk van.
-Segítenünk kell neked. Nem bírod egyedül eltartani ezt a nagy házat. Úgy döntöttünk leszarjuk, hogy mit mondasz, mi nem tágítunk - egészítette ki Zayn.
-Pont te beszélsz? Nem volt véletlen 100 nem fogadott hívásod, 55 SMS-es, 34 e-mailed és egy kézzel írott, postai leveled? Azon gondolkoztam, hogy lassan morze jelekkel üzenek! - adtam ki magamból a dühöm. Zayn lesütötte szemeit. Ez van.
-Én jöttem mer' régen láttalak, meguntam a remete életet, és mer' rohattul hiányzott a borzasztó főztöd meg meg akarom nézni úgy a Kör-t, hogy nem sikítom végig! - őszinte, kedves, aranyos, vicces. Niall nagyon hiányoztál. Evvel a kis monológjával meg is mosolyogtatott.
-És a többiek? - vontam fel a szemöldököm.
-Jöttünk mer' mér' ne? - nevetett Harry.
-Mer' így jó! - "pacsizott le" Niallel. Mi ez az új lerövidített szó? Mer', mér'?? Olyan nehéz lenne azt a 't' betűt odarakni?
Elkezdtünk beszélgetni. Az idő olyan gyorsan elröppent és ezzel együtt minden düh és harag is. Nevettünk, úgy mint régen.
-Akkor hamarosan esküvő? - vert bele Hazz vállába Niall. Mert vahogyan átrendeződött az ülésrend. A Harry, Loi, Liam, Anne, Elly, Louis, Eleanor, Perrie, Zayn, Niall ülésrendből, Anne, Eleanor, Perrie, Loi, Elly, Niall, Harry, Zayn, Louis, Liam lett. Már amikor valaki nem a konyhában volt.
-Aha, hamarosan. - vágta rá.
-Koszorúslányok, tanuk? - sorolta Niall.
-Az asszonyt kérdezzd! Én csak azt tudom, hogy őt veszem el!
-Jaj, ha rajtad múlna 5 perces esküvő lenne farmerben meg pólóban! - kiáltotta Loi.
-Mer' mér' ne? - "pacsizott le" Harry megint. Niallel és nevetésben törtek ki.
Egy ideig még elvoltunk, de a kedvem kezdett egyre rosszabb lenni. Amit persze egy valaki, azonnal kiszúrt.
-Mi a baj? - fordult felém Liam.
-Semmi. - legyintettem.
-Ismerlek. Tudom, hogy van. De kérlek, most előbb mond el, minthogy kórházba kerülnél.
-Jól van! - forgattam a szemeimet.
-Savanyú a szőlő? - nevetett.
-Liam, most semmi kedvem ehhez! - szóltam neki.
-Mindjárt csinálunk jobb kedvet. - megfogta a bokám és a lábaiat áthelyezte az övéji fölé.
-Mit csinálsz? - nevettem.
-Semmit. - "játsszott el" engem.
-Ez nem vicces! Nem is ilyen vagyok. - mert azért nem is!!!
-Áh, te rosszabb vagy! - legyintett.
-Hé! - tápászkodtam fel.
Hangos, dübörgő zenére kaptam fel a fejem.
-Hogy újra együtt van a csapat! - emelte Niall a poharát. Nekem nagyon furcsa ez a gyerek. Mintha egy kicsit megváltozott volna. De lehet, hogy csak részeg.
A többiek azonnal felpattantak és bulizni kezdtek. Én pár percig (vagy óráig) csak ültem. Mikor már éreztem, hogy tényleg mindenem elzsibbadt kivánszorogtam a konyhába.
Félig bebújtam a hűtőbe, mire hirtelen két kéz fogott meg hátulról. Felsikítottam, ráadásul rendesen bevágtam a könyököm.
-Te állat! - fordultam Liam felé.
-Hohó! Most már állat vagyok? - hőkölt hátrébb.
-Mindig is az voltál. - abban a pillanatban felcsendült Katy Perry Roar című száma - Tessék! Ez neked szól! - ültem fel a pultra kezemben egy pohár vízzel.
-Most azt várod, hogy ordítsak? - lépett közelebb.
-Tőlem aztán! - leugrottam és engedtem még egy pohárral.
-Elég meleg van itt benn. - jegyezte meg.
-Az! - bólintottam. Kb. egy másodpercre fordultam el, Liamen már nem volt póló. - Öhm... - haraptam be ajkaimat. - Ez most miért jó?
-Melegem van - aha...
-Értem - nyögtem ki és mielőtt ott helyben összeestem volna, inkább elfordultam. A térdem még így is beleremegett.
-Hova mész? - kapta el a csuklóm.
-Az udvarra! Megsülök! - tényleg nagyon meleg volt.
-Adok egy jobb tippet. - húzott közelebb magához - Vedd le ezt. - mutatott a pólómra.
-Megőrültél? - néztem rá gúnyosan. - Nem most jöttem le a falvédőről. Tudom mire mész ki. Nem tudod felfogni, hogy vége?! Nem tudom újra kezdeni. Hidd már el, bármennyire is szeretném...
-Én csak javasoltam! Akkor sülj meg - tette fel kezeit.
Mintha egy fazékban lettem volna, olyan érzésem volt. Liam kiment én pedig levettem a pólóm.
-Szóval szeretnéd... Amúgy cuki melltartó - lépett vissza kezében két pezsgővel.
-Idióta - ráztam meg a fejem és elvettem az egyiket.