53. rész Over again? Again?

Sziasztok!
Bocsi, hogy csak most hoztam a részt, de nem tudtam befejezni. Viszont minden áron beakartam :D
Most 00:17 van. És hétfő. Nem gond xd
Itt a rész. Izgalmas is, meg nem is. :))
Most már lehet érezni, hogy NAGYON a végén vagyunk. Kb. 5-6 rész lesz még...

Na most még nem búcsúzok!
Jó olvasást xx.
Várom a kommenteket és a véleményeket! :)) <3

Kiss&Hug&Love: El xoxo

Nem volt erőm (meg kedvem se) hajnali háromkor Harryt azzal zavarni, hogy elmagyarázzam neki a "kis" félrelépésemet. Egy: tök részeg voltam. Jack egy kicsit "hatott rám". Kettő: fáradt voltam. Arra gondoltam, hogy majd reggel, kitisztult fejjel átbeszéljük. Három: szőrnyű bűntudatom volt. Ha Loi ezt megtudja, SOHA de SOHA a büdös életben nem fog megbocsájtani! Az Anne-es dolog más volt, mivel ott Anne nyomult Harryre... De most? Ha  Harry nem akarta volna ezt az egészet velem akkor, ott abban a pillanatban - mikor a csókom után, kicsúszott a számon egy "Sajnálom" - na akkor abbahagyta volna. Ezt nem tudom mire véljem...

Reggel egy egész furcsa pózban ébredtem. Harry magához húzva átkarolt. Lassan leemeltem a kezét a csípőmről és felültem. Pislogtam párat, hogy megbizonyosodjak arról, hogy nem-e álmodok újra. Nem, sajnos nem. Megdörzsöltem az arcom és a nyugodtan alvó Harryre néztem. Ez neki természetes? Mert nekem nagyon nem az.
A telefonom pittyegett egyet. SMS-em érkezett Petertől.

"Egy beérkezett üzenet
>Peter F.<
Szia! Találkozhatnánk ma? Híreim vannak. JÓ, hírem. Jövőhéttől, kezdhetsz. Legyél 10:00-kor a Big Ben mellett lévő kávézóban."

Na ne. Felvettek... Felvettek! Istenem felvettek! Nem hiszem el! Azonnal ment vissza az SMS.

"Szia! Persze. 10:00-kor a Remember-ben. Nagyon köszönöm" - ez a kávézó neve.

Örömömben "ugráltam" egy sort a szobámban. Majd mosolyogva visszadőltem az ágyamra.
-Ilyenkor jól vagy? - kérdezte Harry.
-Te ébren vagy? - "válaszoltam."
-Szerinted? - ült fel.
-Oké - nevettem el magam - Megpróbálnánk nem kérdésekben beszélni?
-Megpróbáljuk? - nevetett, majd felállt. Belenézett az álló tükrömbe és lazán beletúrt göndör fürtjeibe. Zavaró, hogy ilyen nyugodt - Jó volt az éjszaka - fordult felém.
-Aham...valóban...tényleg az volt - nehéz volt válaszolni. Csak úgy kapartam a szavakat. A boxere elterelte a figyelmemet.
-Na elárulod, hogy miért ugráltál? - a kérdés hallatán újra örülni kezdtem, éreztem, ahogyan a boldogság hormonok szétáradnak bennem.
-Felvettek a Seventeen magazin szerkesztőségébe! - áltam fel az ágyra és megint ugráltam egy sort. Igen, ilyenkor teljesen jól vagyok.
-Lizzy, ez nagyszerű!! - döbbent le Hazza.
-Tudom - sikítottam, persze csak halkan. Örömömben Harry nyakába ugrottam és nyomtam egy puszit oda, ahova nem kellett volna. Mivel az ágyon álltam, így magasabb voltam. Elengedtem Harry nyakát és hirtelen a számhoz kaptam.
A göndör nagyokat pislogva figyelt rám. Míg én idegesen álltam a "magasabb helyen". Ismét beleturt a hajába és leült az ágyamra. Nekem olyan furcsa ez az egész helyzet. Most, hogy nincs Liam... Vagyis nincs senkim. Olyan hiány érzetem van. Muszáj, hogy valaki velem legyen. Hogy átöleljen, megcsókoljon. Ahh!! Bele fogok bolondulni!!!
-Istenem - takarta el az arcát és beleordított a tenyerébe. Szerintem felfogta, hogy mi történt. Kezeit óvatosan elvette arca elől, egy pimasz mosollyal felém fordult. - Felöltözök, kisurranok és elfelejtjük ezt az egészet! - sorolta.
-Ugyanezen az elven vagyok - bambultam magam elé. - Na! - csaptam össze a tenyeremet - Siess!
Harry azonnal felpattant és miután becsatolta az övét is kilopódzott a hálómból.
Én is felöltöztem, mivel eszembe jutott, hogy hamarosan találkozóm van. Belebújtam egy fekete csőnadrágba, egy fekete topba és arra húztam egy korall színű blézert. Gondoltam majd a kávézóban megreggelizek, eszembe se jutott megállni a konyhában. De ez a ház furcsa, vagyis csak a benne lakó emberek azok.
Nagy tanácskozásra "toppantam be" az étkezőbe.
Loi, Elly (ránézésre nincs semmi baja, tehát nem tett magában kárt. De még mindig aggaszt, hogy mit csinált a szobájában), Liam, mellette Anne, a ház összes lakója. Illetve a tanácstalanul rám pillantgató Harry. A többiek jól szórakoztak. Az esküvőt tervezgették. Hazza pedig idegesen makogott. Egy pillanatra elfordult, a mobiljával vacakodott. Majd hirtelen megrezgett az én zsebembe az enyém.

"Egy beérkezett üzenet
>Harry Styles<
S.O.S. Mi lesz ha megkérdezi, hogy hol voltam az éjjel??"

Egy: ott állt mellettem 40 centire... És képes SMS-en üzenni?? Kettő: atya ég! Erre nem is gondoltam.
Elfordultam és válaszoltam.

"Találj ki valamit. Pl.: Haza kellett ugranom!; (A londoni lakásomba) vagy Elaludtam a kanapén;"

Amint elküldtem jött is a válasz.

"Egy beérkezett üzenet
>Harry Styles<
Kösz, könnyű mondani :D na de megoldom, siess mert elkésel!"

Felkaptam a fejem és az IPhone-ját mosolyogva Harryre emeltem a tekintetem. Szemeit ő is rámszegezte és egy hatalmas vigyorral (1000 wattos Colgate mosoly) elköszönt.
-Elmentem! - kiáltottam a bejárati ajtóból.
Pontban 10:00-kor betoppantam a Remember-be. Peter már ott várt. A kezében lévő sok papírtól azonnal mosolyogni támatd kedvem.
-Jó reggelt! - köszöntem.
-Jó reggelt! - köszönt vissza - Na hogy aliudtál? - ha azt elmondanám. Még fel sem vettek (hivatalosan), de már ki is rúgtak volna.
-Khm... Forgolódtam - ami részben igaz is. Rendeltem egy kávét (mégsem reggeliztem, túl izgatott voltam), s míg kihozták elolvastam a szerződést.
-Huh - lapoztam, majd a lap alján megpillantottam a pontokot, ahol alá kellett írnom. - El sem hiszem! - vettem elő a tollamat és odafirkantottam a nevemet: Elizabeth White. Elégedetten dőltem hátra a székbe. Végül is ezért jöttem Londonba, a karrierem miatt (jó Liam nagyobb szerepet játszott benne, de ez is fontos volt).
-Üdvözöllek a Seventeen magazin szerkesztőségében. Holnap kezdesz! - állt fel Peter.
-Máris menned kell? - ráncoltam a homlokom.
-Sajnos igen... Dolgom van! Holnap reggel 9-kor! Szia! - intett.
-Szia! - mondtam ki betűnként. Furcsa egy ember.
Megittam a kávém és hazaindultam. Az egyik piros lámpánal megint rezgett a mobilom.

"Egy beérkezett üzenet
>Harry Styles<
Nem bírom! Siess haza! Beszélnünk kell. Amúgy, kimagyaráztam magam."

A mögöttem lévő autós rám is dudált, ezért hirtelen tapostam a pedálra.
Szinte beestem az ajtón, mikor hazaértem. Részben az örömtől, részben Hazza SMS-e miatt.
-Sikerült! Holnaptól a Seventeen magazinnál dolgozok! - hadartam el az első velem szembe jövő embernek aki Loi volt.
-Komoly? - pislogott, mire csak bólintottam egyet. - Te jó ég! Anyuékat hívtad?
-Még nem - szinte remegtem. Majd hirtelen beugrott, hogy mi miatt siettem haza. - Felhívnád őket? Nekem még el kell küldenem pár adatot - füllentettem.
-Persze - ilyenkor nagyon hálás vagyok a nővéremnek. El sem hiszem, hogy egy ember, hogyan tudott ennyit változni?
A lépcső tetején várt Harry. Megfogta a csuklóm és berántott a szobámba.
-Megőrültél? - kaptam a kezem után - Ez fájt! Majdnem kitépted a karom!
-Sajnálom.
-Minek kellett iderohannom? - tértem az eredeti okra.
-Figyelj. Meg kell beszélnünk a tegnapi kalandunkat, hogy...
-Nem akarok róla beszélni! - vágtam közbe - Nem úgy beszéltük meg, hogy nem beszélünk róla? Elfelejtettük. Kész! - hadartam.
-Lizzy, addig nem nyugszok. Ismersz - nézett rám. Megenyhültem. Ha belegondolok nekem sem ártott.
-Oké... - adtam meg magam.
-Kezdjük az elején. Milyen álmaid vannak? Vagy mik ezek? - ült le az ágyamra. Nagy levegőt vettem és belekezdtem.
-Még múlt nyáron kezdődtek. Mikor kijöttem Londonba. Eleinte csak, azt hittem, hogy valami hülyeségek. Érted, szóval kezdek meghülyülni. Aztán az egyik valóra vált. Majd a következő is. A harmadik is. Majd hirtelen abba maradtak. Meg tudom őket változtatni. Tehát nem mindig az történik amit, úgymond "előre látok". - magyaráztam.
-És azt nem látod, hogy mi lesz ennek az egész helyzetnek a vége? - nevetett.
-Nem jósnő, vagy látnok vagyok. Egyszerűen jönnek ezek a képek. Így bevillannak - nevettem vele együtt.
-Értem - bólogatott. Pár perc kínos csend után megszólalt. - Ki tud erről?
-Csak te - válaszoltam.
-Liam? - kérdezett vissza.
-Csak te - ismételtem meg magam. - Senki más. Sokszor vitáztunk Liammel az álmok miatt. Pontosabban, amiatt, hogy nem mondtam el neki, hogy mi van velem. Általában az álmok "álltak a háttérben" - legyintettem. Ah! Beleborzongok ebbe az egészbe.
-Lizzy, megbízhatsz bennem - suttogta Harry.
-Eddig is bíztam - mosolyogtam és megöleltem - De egyszer el kell mondani Loinak, amit műveltünk.
-Talán majd a szülészeten, akkor úgyse fog rám figyelni... Mondjuk a második-harmadik gyerek után - rántott meg a vállát amolyan "majd eldől" stílusban.
-Őrült vagy! - nevettem.
-Tudom - vallotta be. Ezt is lerendeztük.
-Három gyereket akarsz? - fordultam újra felé.
Hazza elkerekedett szemekkel bámult.
-Öhm... Lizzy, az előbbit viccnek szántam - vakargatta meg a fejét.
-Oh... - ráncoltam a szemöldököm, mire Hazza felnevetett.
-Meglátjuk, hogy alakul majd. - dőlt hátra. Újabb csend után, Harry megint egy kínos témába vágott bele. Ám ez ezerszer komolyabb volt, mint az előző - Figyelj, amúgy...khm mi volt ez a...a...öö...ez az egész dolog. Tudod...khm - egy normális ember ebből a makogásból semmit nem értett volna meg. De én pontosan tudtam, hogy a göndör mire gondolt.
-Értem mire gondolsz. - szóltam közbe mielött a sok köhögésől megfulladt volna. - Egy kicsit bonyolult napom volt. Amolyan "sírós-egyedül vagyok-os". És, hát... Az állásinterjún megismerkedtem Jack Daniel's-el. - húztam el a szám. Szégyelltem magam.
-Tehát a pia miatt volt valami? - fordított magának.
-Aha. Mondjuk. Plusz mert oltári nagy hiány érzetem van. Még meg kell szoknom, hogy nincs mellettem senki - egészítettem ki magam.
Harry a plafonra nézett, és kifújta a levegőt. Majd elnevetge magát.
-Van fogalmad róla, hogy mennyivel megkönnyebbültem? - nézett rám, a tekintete tényleg más volt. - Már azt hittem, hogy a menyasszonyom húga belémzúgott! - itt belőlem is kitőrt a nevetés.
-Én meg te? - kérdeztem szinte könnyezve a nevetéstől.
-Ijesztő, mi? - fogta a hasát. Atya ég. Még az kellene! Én meg Harry. Ne már. Azért ennyire nem vagyok pasifaló. Bár ha jobban belegondolok. Lassan elmondhatom magamról, hogy közelről is találkoztam a One Direction összes tagjával. Kicsit túl közelről. Szegény Niall. Apropó Niall. Ezer éve nem láttam. De bevallom nincs pofám felhívni. Félek. Félek, hogy haragszik rám. Majd beszélek Zaynnel, lehet ő tud róla valamit.
-Nem megyünk le? Éhes vagyok! - váltottam témát.
Harrynek több se kellett, lementünk reggelizni? Ebédelni? Passz.
Mivel nem lehet úgy bemenni, a konyhába, hogy át ne vágjak a nappalin, kénytelen voltam arra menni. Loi, Elly és Anne megint az esküvőt tervezgették.
-Neked nem kellene ott lenned? Hisz a te esküvőd is - ültem fel Harryvel szembe aki már javában evett valami tejszínas-habos sütit.
-Bízok Loiban. Amúgy pedig egy életben egyszer van esküvőnk... A jobbik esetben - húzta el a száját.
-Nem lesz gond! - nyugtattam - Apropó, nem láttad valahol az exem? - forgolódtam.
-Melyiket? - kérdezett vissza. Ha-ha... Nagyon vicces vagy.
-Ez nem vicces! Amúgy Liamet.
-A szobájában, gondolom. Miért? - Harry kivette a narancslevet és öntött nekem.
-Köszi. Régen láttam. Azt hittem, hogy elköltözött - kortyoltam bele mosolyogva, de abban a pillanatban vissza is köptem. Felpattantam és a csaphoz siettem. Hideg, bő vízzel kezdtem el kiöblíteni a számat. Majd csatlakozott a köhögés, illetve az égő, maró, viszkető és csípő érzés. Majdnem megfulladtam. Valami irgalmatlanul csípett.
-Lizzy, jól vagy? - állt meg mellettem Harry.
-Khm... Egy per...khm...perc! - a köhögés közepette, sikerült lebotorkálnia az imént említett személynek is. A vállam fölött hátrapillantottam, épp Hazzát kezdte faggatni.
-Mi van vele? - hogy mi van velem?? Van egy olyan érzésem, hogy ezt ő csinálta.
-Minek kellett ez?? - suttogtam továbbra is a csap fölé hajolva.
-Mi? - hőkölt hátra Liam - Mit??
-Tudod jól, hogy allergiás vagyok az erőspaprikára! Minek raktál a narancslébe? - két kezemmel megtámaszkodtam a mosogató pulton és hagytam, hogy a könnyeim lefojjanak - Azt is jól tudod, hogy csak egyes paprikákat ehetek meg, mert allergiás vagyok rájuk. Akkor minek raktál a narancslébe?
-Mi, ki?? - ez ennyire hülye vagy csak tetteti?
-Egér! - kiáltotta Harry. Egy halálos pillantás után magunkra hagyott a konyhában. Jól tette. Bírom a humorát, de sokszor rossz időben "jön elő".
-Lizzy, elmondanád végre, hogy miről beszélsz? Miért támadtál le? - lépett közelebb hozzám.
-Jaj Liam, kérlek ne játsszd a hülyét! Miért raktál erőspaprikát a narancslevembe? - ismételtem meg sokadszorra is a kérdésem.
-Te hülye vagy! - kiáltotta. - Soha nem tettem volna ilyet. Hisz jól tudom, hogy meg is halhatsz tőle. Csak a chilit bírod, de azt is mértékkel - magyarázta.
-Akkor mégis hogyan került bele? - mutattam a dobozra - Te vagy az egyetlen aki jelen pillanatban ki nem állhat!
-Az egy dolog, hogy nem vagyunk jóban, de gondolj már bele! Az életedbe kerülhetett volna! Most komolyan, te ezt kinéznéd belőlem? 9 év legjobb barátság és pár hónap együttlét után? - megtöröltem az arcom és kiegyenesedtem. Odaléptem Liamhez és határozottan a szemébe néztem. Csokibarna szemeiből nem lehetett semmit sem kiolvasni.
-Igen. - válaszoltam nemes egyszerűséggel. Liam arcára kiült a döbbenet.
-Ugye ezt nem gondoltad komolyan? - tért magához.
-Képes lennél rá. Többször is volt olyan helyzetünk, amiben az tükröződött vissza, hogy igen, képes lennél megbántani.
Lehet, hogy túl mélyre hatoltam. Elszakadt a cérna.
-Lizzy, menj a francba! - ordította Liam a képembe. Majd még elküldött melegebb éghajlatra, aztán hidegebbre is. Ugye milyen szeretnivaló pasi? :)
-Menj te is! Amúgy minek laksz még itt? Ki kíváncsi rád? Jó lenne ha végre elhúznál. - vágtam vissza. De Liam nem lenne Liam, ha nem vágott volna valami durvábbat a fejemhez.
-Ilyen idióta nőt mint te. Nőt?? Te egy kisgyerek vagy! Egy idióta gyerek. Aki nem tud semmit sem megcsinálni önállóan. Ha nem lettem volna melletted, ki tudja már lehet, hogy rég nem élnél?!
-Rég nem élnék. Talán azért mert megvertél volna? Vagy mi? Arra is majdnem képes voltál! - kezdtek elfajulni a dolgok, mázlinkra ajtónyitódást hallottunk. Egy kicsit visszább fogtuk magunkat.
-Hogy? Hogy mondhatsz ilyet? Soha nem bántottalak volna! - lépett megint közelebb. -Nincs semmi önuralmad! - kiáltottam.
-Ha nem lenne önuralmam, akkor már lehet, hogy kezet emeltem volna rád! Ne gondolod?
-Nem.
Liam az asztalon lévő (Harry által) félig megcsócsált habos sütire nézett, majd rám.
-Tudod mit? Tényleg nincs önuralmam - belenyult a sütibe és azzal a lendülettel a képembe nyomta.
Felsikítottam.
-Te vadállat! - a düh elöntött. Ugyanezt csepekedtem.
-Méghogy nekem nincs önuralmam - paffogott.
Elfogyott a muníció, vagyis a süti. Így kinyitottam a hűtőt és kikaptam az elő dolgot ami a kezembe akadt. Egy tejszínhab spray. Tökéletes.
-Meg ne próbáld - hátrált Liam. Úgy tartottam a flakont, mintha egy pisztoly lett volna a kezemben. - Lizzy, ha elsütöd esküszöm az első adott alkalommal belelöklek a Temzébe! - a fülem mellett elment ez a mondat. Lenyomtam. És a tejszín Liamen landolt. - Te nem vagy normális!
-Tudom - vontam meg a vállam.
-Na megállj csak! - szintén benyúlt a hűtőbe és előkapta a csokiöntetet - Ez a sütihez jár - mosolygott, majd rám nézett.
-Liam, maradj ott! - távolodtam - Kérlek, én csak hülyültem. Liam. Liam!! - sikítottam. A spray-m kifogyott. Így a fejemhez kaptam és futni kezdtem a konyhában. A pult másik végéhez. Kihúztam a fiokot és kikaptam a színes drazsékat. - Maradj távol tőlem! - dobáltam a franciadrazsékat Liam fele.
-Visszakapod! - mivel a kergetőzéssel soha nem kapott volna el, átmászott az étkezőasztalon, feldöntve egy széket ami elzárta az útam. A másik irányba menekültem, de egy laza mozdulattal átvetette magát a pulton. Elkapott. Szó szerint letepert a földre. A hátamon feküdtem a hideg konyhakövön. Nem volt menekvés. Átvetette a lábát rajtam. Végem, a drazsé nem ér semmit. A csokiöntet lesz a vesztem. - One... Direction - suttogta. Ezt a menekülésemre értette. Vagyis, egy irány van. Egy irány, ami az ő győzelmét jelentette.
-Liam... Kérlek! - kínomban már nevettem, illetve könnyeztem. Egy: valamilyen szinten tényleg nevetséges volt. Kettő: Liam baromi nehéz!! - Könyörülj meg rajtam.
-Megvolt az esélyed. Sajnálom. - a csoki elöntöt.
-Fúúj!! - kiáltottam fel - Ez meleg és ragad és fúj! Szállj már le rólam! - nyavalyogtam.
-Nyugi, van lekvár is. - mosolygott pimaszul. El is felejtettem, hogy milyen jól áll neki ez a pimasz mosoly.
-Na azt nem! A lekvár marad a helyén!
-Késő - rámborította. Nekem pedig beugrott egy ötlet. Rákenem. Méghozzá a hajára, azt félti a legjobban. - Mit művelsz??
-Fodrászkodom, csokival és lekvárral. - válaszoltam.
-Hülye vagy?! - kapott a hajához. Így könnyen ki tudtam szabadulni. Most ő volt alul.
-Megvagy! - rászortam a maradék drazsét. Felnyültam a pultra hátha találok még valamit. Pechemre csak egy mandarin volt. Nem gond. Szép nyugodtan megpucoltam, természetesen a héját Liamre dobáltam, nos a belsejével is ez történt.
Fura volt ez a helyzet. Abban a pillanatban újra a "régik" voltunk. Ha visszagondolok mindenre. Undorító volt az a sok kaja. De mégis nem számított. Nem számított... Nevettünk! Nevettünk magunkon. Nevettünk azon az őrült helyzeten. Milyen idióták voltunk.
Az exem a fülem mögé tűrte a szemembe lógó hajtincsemet, míg én "művészkedtem" tovább (na jó, nekiálltam drazsét enni).
-Nem vagy normális. Ugye tudod? - mosolygott.
-Igen, tudom - vontam meg a vállam - Zavar?
-Nem, pont ez tesz különlegessé. A legnagyobb a káosz, te pedig rajtam ülve nekiállsz cukorkát enni. Elképesztően idióta vagy! - nevetett. Engem őszintén nem hatott meg ez a pár mondat. Így elnevetve magam ettem tovább. Így jár az aki nem reggelizik.
Egy valamivel azonban nem számoltam. Liam erősebb. Egy mozdulattal lerántott magáról, így mellé estem. A zuhanásomat egy (tényleg) nagy koppanás követte, majd egy reccsenés. Liammel egyszerre ordítottunk fel.
-A vállam! - sziszegte.
-A kezem - jajgattam.
A bejáratiajtó becsapódott. Zayn, Perrie, Louis és Eleanor állt a konyhaajtóban.
-Mit műveltek? - sápadt le Zayn.
-Beszálhatok? - nevetett Louis.
-Nem mosom ki a ruhád - jegyezte meg Eleanor.
-Gyerekek, szerintem baj van - fogta a vállát Liam - Eltört a kulcscsontom.
-Nekem pedig a kezem. - ültem fel.
-Gyere - segített fel Louis. Majd Zaynnel felhúzták a földön fekvő exemet is.
-Mi folyik itt? - lépett be Loi - Te jó ég! Mi a francot csináltok?
Pillanatok alatt olyan bolondok háza lett a konyhában. Uh... És csak most jön a java.
-De most komolyan. Mi folyik itt?? - szaladt oda hozzám Loi.
-Semmi. Veszekedtünk - zártam rövidre
-Veszekedtünk? - fordult felém Liam - Chh... Rámszegezte a tejszínhab spray-t!
-És el is sütöttem. - nevettem. Míg a többiek a sebeinkkel voltak elfoglalva, Anne is odatalált a konyhában. Ekkorra már (Elly és Eleanor segítségével) átöltöztem. Liamen is tiszta ruha volt. Perrie pont a karomat rögzítette, ideiglenesen. Éppen hogy átláttam Pezz válla fölött amikor...
-Jaj, kicsim! Jól vagy? - állt meg Anne Liam elött. Kicsim?
-Persze, csak baromira fáj - panaszkodott. Anne lábujjhegyre állt és egy csókkal "vigasztalta" (ezek szerint) a barátját...
Teljesen lefagytam. Ezek megint együtt?? MEGINT?
-Hogy történt? - játsszotta Anne továbbra is az ápolónőt.
Liam rámpillantott. Pontosan sikerült elkapni a könnyes tekintetem. Látszott rajta, hogy elakadt. Nem tudta megmagyarázni.
-Perrie - kaptam el a karom. - Jó lesz így köszi! - egy halvány mosolyt eröltetve az arcomra bólintottam a szöszi barátnőmnek. Majd mielött elsírtam volna magam. Elkaptam a fejem, ezzel megszakítva köztem és Liam között a szemkontaktust. Elrohantam onnan.
-Lizzy! Ahh - kiáltotta utánam Liam. - Bocs - kerülte ki Anne-t. - Kérlek várj! - a lépcső fordulóban ért utol.
-Mi van már? - fordultam meg. - Hagyj békén, idióta!
-Elakartam mondani! De...
-De?? - kérdeztem. - Mikor? Ma? Holnap? Az esküvőtökön? - ahogy kimondtam beugrott az álmom. Lemerevedtem. A szívem gyorsabban kezdett verni, a pólóm szorítani kezdtett.
-Jól vagy? - simította meg Liam a karom.
-Ne érj hozzám! - kiáltottam. De abban a pillanatban jobb lett volna, ha hozzám ér. - Segíts! - suttogtam. Innentől homály volt minden.
-Liz! Basszus! - Liam elkapott. Két kézzel. Terheltem a vállát. Jaj. - Valaki! - kiáltotta - Lizzy bólogass, ha hallasz.
-Hallak - suttogtam. - Nem jól vagyok.
-Látom. Siessetek már! A vállam. Te jó ég! - én tényleg nem akartam. - Figyelj, hamarosan jobban leszel.
A pólóm egyre jobban szorított. Nem kaptam levegőt.
-Megfulladok! Szorít a pólóm! - préseltem ki magamból.
-Mi? Bírd ki! Kérlek... - a homályból sötétség lett - Miért mindig nekem jutnak ezek a feladatok? - sóhajtotta és nálam a hang is elment...