47. rész Change your life

Sziasztok! Meghoztam az új részt :) 

 Most szólok: 

 -tartalmaz csúnya szavakat 

 -aki nem bírja a vért az ne olvassa el :D

 Ez egy kicsit más lett, mint szokott, de ilyen is kell bele ;)

 A BLOGVERSENYRE MÉG MINDIG LEHET JELENTKEZNI! 

 Ja igen... 

 Kiraktam a pipákat. Most már tudtok pipálni is! 

Raktam ki egy Chat-et is Traccs Party néven :)

 Illetve megújultak a zenék! Sokkal több lett! Nyugodtan válogathattok! :D 

Lecseréltem a fejlécet és kiraktam a másik blogom trailerét is! :D ott is hamarosan új rész lesz :3 

Komizzatok, hogy mit gondoltok erről a részről :3 <3 

 Szeretlek titeket!!! <3 <3 <3 <3 <3 <3 

Jó olvasást! :3

 Kiss&Hug&Love: El 

Február 9.

Életem eddigi legrosszabb pillanatai következnek. És ez még nem a mélypont! Kezdjük...
Immáron a tizenkilencedik napja ébredtem a saját sikoltásomra. Kezem remegett. A víz kivert, szívem pedig erősen dobogott. Nem merek aludni. Rémálmok gyötörnek. Vagyis egy rémálom.
"Liam folyton elhagy, megcsal, összetör, megaláz...stb. A lényeg az, hogy a végén mindig faképnél hagy... Pedig én szeretem"!
Igen 19 napon át ez az egyetlen egy, nyamvadt álom nem hagy nyugodni. Aminek következményei is vannak. Rettentően fáradt vagyok. Egy: szemhunyásnyit nem aludtam. Kettő: a szemeim állandóan karikásak! Komolyan...2 (!!!) korrektor használtam el két és fél hét alatt!! Ez nem semmi...


A fiúk kb. három hete mentek el, de nekem már egy évszázadnak tűnik!!!
Természetesen nem szóltam Liamnek arról, hogy nem bírok aludni. Azzal csak terhelném és nem tudna koncentrálni a munkájára. Amúgy minden nap beszélünk telefonon, vagy skypeolunk.
A reggeli sikításomra Loi automatikusan befutott a szobámba. Amolyan készenléti állapotban van. Felköltözött a mellettem lévő szobába. Egyre gondoskodóbb lesz. Lehet, hogy csak Harry miatt van. Apropó Harry! Időközben betöltötte a 20-at! El sem hiszem, fiatalabb nálam 20 nappal, és mégis előbb házasodik meg (jó az a 20 nap semmiség).
-Nyugi Lizzy! Nyugi...-simította meg Loi a hátam. Óvatosan leült mellém és elővette a telefonját- Csak egy álom! Nincs semmi értelme.

A könnyeim e szavakra sem akartak elállni. Keserű, sós, fájó könnyek. Mellkasomat tépte a gyors lihegés. Napról napra egyre rosszabb.
-Mit művelsz? -nyögtem fájdalmasan.
-Felhívom Liamet -suttogta.
Azonnal reagáltam és kikaptam Loi kezéből a készüléket. S valami azt sugta, hogy meg kell semmisítenem. Így teljes erőmből neki vágtam a falnak.
Meglepő módon nem lett semmi baja. Nagyokat pislogva néztem utána, mikor a nővérem megkopogtatta a vállam.
-Ez meg mi volt? -ráncolta a homlokát.
Hirtelen összerezzentem. "Mi a fenét csináltam"?
-Segíts Loi, segí-gíts...-hebegtem. Két kezemmel a hajamba túrtam, elvágódtam az ágyon és a párnámba ordítottam. Ami csak kifért belőlem.
Az ordításra Elly is felszaladt.
-Jól vagy? -rontott be a szobámba.
-Elly...-intett Loi, ezzel azt jelezve, hogy nem éppen a legjobbkor jött. Azzal ki is ment.
-Lizzy...El kellene mennünk egy pszichológushoz -javasolta Loi.
-NEM! Azt biztos nem -ültem fel olyan lendülettel, hogy megszédültem. Visszadőltem az ágyra- Nem fogok előtte égni egy ilyen hülye problémával!
-Ez a dolga! Nem röhög ki. Nem égsz előtte. Ő azért segít neked, hogy ne legyenek ezek az álmok.
-Nem. Egyszerűen nem fog menni...-ráztam meg a fejem. Felálltam és leballagtam a konyhába.
-Te tudod -rohant utánam Loi- De ha nem javulsz akkor egy szó nélkül beülsz a kocsiba és megkeresünk egy dokit! -emelte fel a hangát. Egy kicsit ijesztő volt.
Bólintottam és kinyitottam a hűtőt- Bemegyünk Ellyvel a belvárosba. Jössz?
-Nem! -vágtam rá mogorván. Nem volt semmi kedvem. Legszívesebben végeztem volna magammal.
-Le ne harapd a fejemet! -hőkölt hátra Loi- Na, akkor elmentünk. Ne csinálj hülyeséget. Ha baj van hívj. Szia!
-Szia...Loi...-mire megfordultam Loi eltűnt. Varázsló!!!
Elkezdtem reggelit csinálni. Szépen előkészítettem mindent. Kenyeret, vajat, és sajtot. Bent hagytam a hűtőben a gyümölcslevet, így visszanyúltam érte. De akkor...
Egy újabb látomás. 


A kezemből kiesett az üveg, le a földre. Milliónyi darabra tört, a gyümölcslé pedig lassan szétfolyt a fehér konyhakövön. A lábamra is került egy kevés ebből is és abból is.
Magam elé bámultam. Az a látvány. Amint a nap ráragyog a földön lévő üveg szilánkokra. Gyönyörű. Mintha apró gyémántok díszítenék a követ. Teljesen elbűvölt. Megbabonázott.
Eszembe jutott a látomás. Nagy kísértés fogott el. Mondatok és emlékek veszekedtek a fejemben.
"Legszívesebben végeztem volna magammal"
"Ne csinálj hülyeséget"
"Szeretlek"
"Maradj erős"
Tudod mit? A franc maradjon erős, ha az a szemét itt hagy. Lehet, hogy már 10 lányt vitt ágyba az elmúlt 3 hét alatt!!!  Menjen melegebb éghajlatra!
Ennyi! Nincs értelme élni... 
Lerogytam a konyhakőre, egyenesen rá a szilánkokra. Kezembe vettem egy nagyobb darabot. Egy ideig csak néztem a tenyeremben heverő csillogó töredéket, majd elhatároztam magam. Erős leszek. Kibírom a fájdalmat. 
Lassan ökölbe szorítottam. Először fájt, de nem érdekelt. Azt akarta, hogy erős legyek?? Most megkapja! Ami nem öl meg, az megerősít...
Könnyes szemekkel figyeltem, ahogyan a meggyvörös vér végig folyik a karomon. A könyökömnél megáll és lecsöppen a Batmanes -pizsamának használt- pólómra.
Nem fájt eléggé. Folytattam. Kinyújtotta a kezem és a csuklóm környékét kezdtem el vagdosni.
Még mindig nem fáj. Egy hirtelen mozdulattal Atlanti-óceán mélységű sebet vágtam a könyököm és a csuklóm között.

Ez már fájt. Sikítottam egyet és egy konyharuhát szorítottam a vérző kezemre.
Valahogy el kellett állítanom a meggyvörös áradatot. Felálltam, ilyenkor jöttem rá, hogy eddig a szilánkokon térdeltem. Amit tudtam lesöpörtem magamról. De így is sebet ejtettem a térdemen (meg volt olyan szilánk ami belém állt).
Mondhatjuk azt is, hogy szinte mindenem véres volt. De csak ekkor jött a jobbik része...
Sikerült a térdemről levakarnom a törött kristályokat. Elindultam a fürdő felé, de beleléptem az előttem heverő maradék szilánk áradatba. Szóval a talpamnak is annyi! Már nem voltam annyira erős.

Könnyeim marták a sebeimet, amik forrón izzani kezdtek. Egyre pirosabbak lettek. 
Eljutottam a fürdőig, ahol ruhástól bevágódtam a zuhany alá.
Hangosan felszisszentem. A víz is égette a "gyönyörséges alkotmányaimat".
Szaporábban kezdtem venni a levegőt, ami valamilyen ok folytán megnyugtatott.
Az ázott pólót bedobtam a kádba és a tükör elé álltam. Amilyen gyorsan csak tudtam elővettem négy géztekercset, egy csomag vattát és Betadinet. Lefertőtlenítettem magam. Kb. végig sikítottam/sziszegtem az egészet. Mart.
A karommal kezdtem, mivel az még mindig vérzett. Erősen rácsavartam a gézt, majd megkötöttem. A térdemmel folytattam. Végül a tenyeremmel fejeztem be. Az a hülye műszálas izé égette a sebeket!
A talpammal nem tudtam mit tenni... Valahogy így érezhetett Ariel amikor lábakat kapott és a földön járt. Hercegnő vagyok... Nagyszerű!
Éppen hogy hanyatt vágtam magam a kanapén a kötésemet átitatta a vért, így mehettem vissza a fürdőbe. Gyorsan lecseréltem és visszamentem a tettem helyszínére, azaz a konyhába. Benyúltam a szekrény aljába, s kivettem a szemeteslapátot. Kezeim segítségével felsöpörtem a szilánkokat, majd felraktam a konyhapultra. 
Valami brutális erővel szúrt belém. Felnyílt a tenyeremen lévő seb. Térdre rogytam, most már a fájdalomtól. Rémületemben sikítottam. Kezeimet a combom közé raktam és azzal próbáltam meg összeszorítani. Nem bírom!
Ajtócsapásra kaptam fej a fejem. Hallottam ahogy a tűsarkú kopog a kövön. Hál' Istennek!
-Bocs, csak félúton rájöttünk, hogy itthon hagytam a telefonom, és tudod, ha valami baj... Úr Isten! -állt meg előttem a nővérem- Lizzy! Mit műveltél? -érintése nyugodt, volt de a hangjában ott volt a döbbenet/izgatottság/félelem- Na jó hívom a mentőket! -ugrott fel, és lerúgta magáról a magassarkút. 
-Ne! Ne hívd! -nyögtem ki, majd felszisszentem- Semmi bajom. Beforr! -tiltakoztam. Nem akarom, hogy még ez is terhelje majd Liamet.
-Beforr! BEFORR?? -ordította Loi- A te agyadnak kellene már egyszer beforrnia!! Lefogadom ez is az az idióta Liam miatt volt...-nem hagyhattam, hogy bántsa Liamet, azonnal közbeszóltam.
-Igen miatta...vagyis...Nem idióta! 
-Liz, nem veszed észre, hogy tönkreteszed magad miatta?? Térj már észhez! Gondolkozz és ne csak a szívedre hallgass! Na hívom Liamet!
-Meg ne próbáld! -kiáltottam- Nem akarom ezzel terhelni...
-Te okostojás! Akkor meg mi a francért tetted? Összevágod magad...
-Mert...-úgy éreztem egyszerre akar feltörni belőlem minden sérelem, emlék és ki nem mondott szó. Talpra álltam és kirohantam a hátsó kertbe. 
10 másodpercben átgondoltam mindent, majd kiadtam a hangom...
-Féltékeny voltam Daniellére és Annere is! Mindig is szerettelek! -tudtam, hogy Liam nem hallja, de muszáj volt elordítani magam- Megcsókoltam Zaynt, születésnapi partimon! Nem is feküdtem le Louis-val. Csak túl sokat mondtam...-ezt majd egyszer részletesebben kifejtem. Röviden annyi, hogy egy kicsit füllentettem. Annyira féltékeny voltam, hogy azt hazudtam lefeküdtem Louis-val. Most leszedhetitek a fejem...- Nem vagyok erős! Gyere vissza! Egyedül nem bírom ki!!! -zuhantam a földre és beállt a sírógörcs. De végre mindent kiadtam magamból. Minden kics titkomat és hazugságomat. 
Loi értetlenül állt előttem, majd legugolt. 
-Gyere -nyújtotta a kezét és felhúzott- Ez így nem lesz jó. Változtatnod kellene az életeden -suttogta.
-Loi -torpantam meg- Hívd a mentőket -kaptam a kezemhez mert megint valami irgalmatlanul fájt- Gyorsan! 
A nővére nem tétovázott. 5 perc múlva kint is voltak. A mentősök kirohantak, lefektettek egy hordágyra és betoltak a mentőkosiba. A fejemre akasztottak egy maszkot. Altató lehetett. Egyre homályosabb lett a kép. A szemem lassan csukódott le, ahogy a kocsi ajtaja is. Mikor megpillantottam valakit. 
-Liam! -ugrottam fel és azonnal lábra álltam.
-Kisasszony feküdjön vissza! -fogott le az egyik mentős- Altató alatt van. 
Persze, hogy nem engedelmeskedtem. Megpróbáltam kiszállni, de nem sikerült. visszatartottak. Megadtam magam. Lefeküdtem az ágyra és hagytam, hogy eluralkodjon rajtam az altató...